Adjatok áldást, adjatok álmot,
hogy megérthessem ezt a világot,
adjatok látást, lobogó lángot,
hogy megmenthessem ezt a világot!

Adjatok tüzet, lelket táplálót,
parazsas aljút, fölfelé szállót,
‘ki fázik, azt jól megmelegítse,
aki tévelyeg, haza segítse.

Adjatok vizet, szomjat eloltót,
nagy zuhatagot, sziklákról omlót,
dézsából esőt földre löttyintve,
hűvös harmatot homlokra hintve.

Adjatok szelet, hajat szárítót,
ősarcot cserzőt, ránc szaporítót,
erdőknek szélén, mint mén vágtasson,
hajnalszellőként csókot adhasson.

Adjatok földet, barna göröngyűt,
ujjaink között szétmálló gyöngyűt,
amely a Magot, mint bölcső tartja,
dús kalásztenger hullámzik rajta.

Adjatok tavaszt, rügyeket ontót,
gyümölcsből édes mézet kibontót,
levegőt, frisset, legyezze lelkem,
életem sora teljesen teljen!

Adjatok nyarat, homlokizzasztót,
alkonyt égaljba színnel forrasztót,
pirkadat-hajnalt, nád zizegését,
vén őseimtől örökölt békét!

Adjatok bronz őszt, levéltekerőt,
göcsört-gyökérben szunnyadó erőt,
ködöt oszlató vihar fúvását,
rovásjeleknek faragott mását!

Adjatok telet, földet takarót,
zúzmarás tájba fényeket marót,
fehérlő fenyőt, mely égbe nyúló,
sűrű hóhullást, amely nem múló!

Adjatok nyelvet, hogy kedveskedjen,
rügyező rímmel lecsendesedjen,
szép, magyar szavak lengjenek körbe,
óvják mindazt, ‘mit kaptunk örökbe.

Adjatok időt, intsek utána,
egyetlen ajtó se legyen zárva,
‘ki azon benéz, be is mehessen,
ha eső esik, reá ne essen!

Adjatok folyót, adjatok hegyet,
amit Wass Albert is emlegetett,
bizalmat, reményt, jövőt és mindent,
adjátok vissza a magyar Istent!