Pusztán vágtat hívó szava
táltos dobok pergő hangja,
törzsi gyűlés hírét zengve
ősi szokást felélesztve.

Együtt éltünk sztyepék népe
Attilának hős nemzete,
közös múltunk emlékére
gyülekeznek Magyar földre.

Patkó dobban port kavarva
kanászkürtnek száll a hangja,
kard pengéje vág a szélbe,
nyíl repül az ég kékjébe.

Lovak hátán harcos ifjak
csata rendbe sorakoznak,
fejet hajtva tisztelegnek
hősi múltunk emlékének.

Isten, vigyázz nemzetünkre!
Esküszünk az ősi vérre.
Szebb jövőbe kapaszkodok
lelkem szárnyal, Magyar vagyok!

(Kurultáj 2010)