Fényárban ragyog a hold
Íj gyönyörű is nagyon rég volt
Kopár sziklán farkas üvölt
Levelek közt hűs szél süvölt
Tücsökzene hallik az ág-bogán
Gond ne essék ez éjszakán
Valahol most kályhatűz ég
Mellette egy fáradt vendég
Füst száll ott a falu felett
Eltakarta már az eget
Nem látni a csillagokat
De azok biz’ ottan vannak
Messzeségben gyermek kiált
Elvesztette kis falovát
Édesanyja csitítja
Meglesz holnap a játéka
Jó látni, hogy lüktet a vér
Akkor is, ha eljött az éj
Hallani egy lyány kacaját
Kedvesének víg nótáját
Morajlik bár távol az ég
Ám rosszkedvhez az nem elég
Villámot is látni talán
Nem ijed meg tőle a lány
Látott ő már épp eleget
Leszakadni sok-sok eget
Mit sem ér hát ez a vihar
Sze’ derekán az ölelő kar
Ám a farkas nem üvölt már
Csönd van túl a kopár sziklán
Szél nem ráz már lombokat
A tücskök is mélyen hallgatnak…
Nézd a holdat, most is ragyog
Körötte a bús csillagok
Kis falumnak nyoma sincs már
S télbe fordult ismét a táj
Gaz lepi a romokat
A házikókból ennyi maradt
Öreg farkas ül a sziklán
Csak az éjfélt várja talán
Itt lesz az, ha nem hívod is
Ha nem kívánod, akkor is
S nékem megint indulni kell
Menni, amíg nem halok el
Szólni kell az embereknek
Szólni, ha vihar közeleg
Többet ennél nem tehetek
Szólok, szólok s reménykedek
Este aztán fel jön a hold
Oly fényében, ahogy rég volt
Most már én is indulhatok
Üvölteni rég nem tudok
Bandukolva erdő szélen
Félholt, csöndes vadvidéken
Két bokor közt nyakig sárban
A kis falovat megtaláltam
Budapest 2010 02 17