Naphosszat nézem, bámulom az eget,
a napot, a holdat, a sűrű fellegeket.
Várom, hogy eljöjjön hozzám egy angyal,
gyönyörű mosollyal, kibontott hajjal.

Imádkozom hozzá, mennyből az angyal,
egyszer nézz le rám, mosolygós arccal.
Ha te nem is jössz el, szólj hát istennek,
nagy szüksége van rá ma a nemzetnek.

Megkérdezném tőle, hol járt ez idáig,
miért hagyja Júdást, mindent elodázni.
Hogy hagyhatja népem, éhezni és fázni,
idegen hatalomnak porig megalázni.

Nem látom istent! – sem a földön, sem az égen,
a mennyből az angyal is máshol jár éppen.
Évszázadok óta mostoha a magyar,
autópálya a rét, s a szántóföld is Ugar!

Hol vannak a Marhák, csak nem a Kossuth téren?
Nem látok egyet sem legelni a réten.
Imádkozom hozzád, mennyből az angyal,
jelenj meg előttem, őszinte arccal.

Hozd magaddal istent, mondjátok meg nékem,
miért maradt magára, dicső magyarnépem.
Hallgassátok meg az utolsó imám:
egy nemzet könnye csorog, végig a biblián!