„Hazám, hazám te mindenem!”
/Bánk bán/
Ó széphazánk a házunk, nagy kertedben
Véres virágaid szirmaid tövedről leszakítva;
Kárpátalja, Őrvidék, Erdély, Délvidék.
Előszobánkban a keletről kelő nap vakítja,
Az elmúlt éj csendjét, e helység Bereg megyénk.
Hol reggel a Tiszában mosakodunk Tiszabecsnél.
Majd felöltöztet az édes nap fénye,
Ragyogó konyhánk Kisalföld, hol laktat termőföld.
Szomjunkat oltja, Duna, Tisza.
Édességünk Alpokalja, s jól lakva az Alföldön
Fekszünk egymagunkban.
Álmunkat őrzi a Dunántúli-dombság a Középhegység,
Melynek északi szele ébreszt.
Hazánkban Mátra a nagyszobánk, Zagyva-völgy itten
Szép szőnyegünk, Kékes magas szekrényünk tetején,
Sok emlékünk helyezkedik. Gyermekszobánk az
Aggteleki-karszt, hol triász mészkőből építünk várakat.
Baradla-barlangba bújva várjuk a nyarat.
Bátyánk északon van Fűzér a neve,
Lászlótanyán dolgos a keze.
Öcsénk délen Beremend a neve,
Hugunknak, kelet a kényelem Garbolc a neve,
Nővérünk nyugaton delel, Felsőszölnök a neve.
Apánk még Kárpátalján elvérzett, de sírján mindig,
Pirosló a virág.
Anyánk ott lent halt Délvidéken, és mi itt árván élünk,
Szépen, serényen, e házban hol kis kismillió testvérrel,
Lakunk.
Vendégeket szívből fogadunk, etetünk, itatunk, szép
Népmeséinkkel álomba ringatunk.
De hazánk, házunk nem eladó, s nem kiadó.
Nem bérbe adható.
Örök a mi hazánk, a házunk.