- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Siklósi András: Az ördög és a párttitkár – avagy a machiavellizmus nálunk

(„Rémmese” az ’50-es évekből. A mai helyzettel való bármiféle azonosság
csak a véletlen műve, no meg néhány párttitkáré. Az ördög ezúttal teljesen ártatlan.
Az alábbi szatírikus versezetet 1988-ban öntöttem formába,
a magam és mások „vérfagyasztó” mulattatására.)

Faluszélen a határban
ült az ördög egymagában
Haját tépte keseregve
s jajveszékelt búnak esve

Egy paraszt ment arra s dörmög:
„Mi bajod te szegény ördög
tán kivertek a pokolból
vagy kifogytál pénzből borból?”

„Sokkal mélyebb a bánatom
Hogy’ s mint ártsak már nem tudom
Akármi rosszat cselekszem
semmiben se lelem kedvem
Amit lehet megpróbáltam
varázslásban gonoszságban
de a világ szakadatlan
közömbösen néz át rajtam
Senki se fél rémül tőlem
beteg vagyok és erőtlen”

„Jó pár zord telet megéltem
– szólt a paraszt ilyenképpen –
utat mégsem mutathatok
akárhogyan gondolkodok
És ki tudja baj is lehet
ha meglátnak engem veled
– Azzal nyúlt a kalapjához –
fordulj tán a párttitkárhoz”

Munkás volt a következő
odatévedt járókelő
Megkérdezte őt az ördög
ám hiába veszkölődött
Sajnálkozott igencsak de
tanácsot nem kapott most se
„A párttitkár itt az isten”
hangzott immár másodízben

Pont így járt a tanítóval
végül szót váltott a pappal:
„Furcsa éppen tőlem… nohát
– gyűrögette a bő csuhát –
Nem találsz millió hibát
nem elég romlott a világ?
Nem teremnek többé szentek
nincs hite az embereknek
Régen úr már itt a sátán
gonosz ül gonosznak hátán
és te még ezt keveselled
átkozott legyen a lelked
– A derék pap így dohogott
aztán utóbb gondolkodott –
A párttitkár pont jó neked
de ne mondd hogy én küldtelek
Köztünk ő a legsötétebb
biztos eligazít… félek
Keresd föl Búcsúzom immár
vár rám a templom s a zsoltár”

Indult az ördög is Aztán
megállott a pártház dombján
„Nini kacsalábon forog
Megpróbálom tán bejutok
s akármilyen rémes alak
én se vagyok könnyű falat”

A párttitkár jókedvű volt Láss csodát…
Nemrég kapott falujától koronát
s fölültették mint királyt a trónszékre
Birtokának nem volt hossza se vége
Zabált vedelt szórakozott tekergett
éjjel-nappal titkárnőkkel hentergett
Most is éppen AZT csinálták Hiába
várt az ördög Gyökeret vert a lába
A gyökér a hölgy oldalát böködte
ezért urát a hasáról lelökte
Abbahagyták bár korántsem örökre
s pihenésképp sor került az ördögre

„Nem örülök de már mindegy vágj bele
Mi a fene evett téged épp ide?”

„Ó nagyuram sőt elvtársam megtudod
ha beszédem figyelmesen hallgatod
Ez idáig a világon mindenek
rettegtek ha meghallották nevemet
Élőt holtat szentet s bűnöst kínoztam
veszedelmet csatát pestist én hoztam
Munkáimról tanúskodhat föld s az ég
nincs nálam jobb s rámenősebb semmiképp
de valahogy néhány éve minden más
nem okoz már örömet a pusztítás
Kifogytam az ötletekből Öregszem
Tanácsodért jöttem hát s úgy cselekszem”

„Megtisztelő nyílt őszinte gyónásod
segítek hogy visszanyerhesd országod
Szervezetünk mindenható és erős
s e vidékért magam vagyok ’felelős’
Azt javaslom előbb együnk és igyunk
mert megárt ha éhgyomorra dolgozunk
Nem sietünk sok időnk van Ráérünk
Nincs pártütés s revízió Nem félünk

Elsőbb talán tervezzük meg Kimondom
jelszavunkat s mint egy zászlót kibontom
Ha mi ketten egyesítjük erőnket
nem született olyan még ki legyőzhet
Üdvös ha van hiteled és bizalmad
ám fontosabb tekintélyed s hatalmad
Ne tarts rendet Tudja nálunk akárki
zavarosban bírsz leginkább halászni
Tiltakozás ellenállás hasztalan
a rendőrség s a bíróság arra van
Ki mást gondol azon nyomban vitesd el
Likvidáltasd s bűnösségét hitesd el

Nem baj ha nincs kobakodban semmi ész
hazugsággal könyökléssel többre mész
Gyűjts besúgót hóhért lakájt szolgát is
Diktatúrád így lesz szilárd s totális
Sikkassz lopj csalj korrumpálj és csibészkedj
ossz kegyeket zsarolj pumpolj s nyerészkedj
Alakoskodj ígérj fenyíts hízelkedj
tarts kurvákat és közpénzből kereskedj
Dőzsölj utazz kacsintgass a világra
Hálából mondj kígyót-békát hazádra
Az álproblémákat bíráld élesen
a nem létező csak a veszélytelen
Ne a vétkest üldözd keress bűnbakot
magasztald a vámpírt s szidd a véradót
Más dolgod nincs Téged senki se bánthat
A kisember gondja-baja nem fájhat

Sajtód igaz szabad bátor ne legyen
Altasd néped s vigyázz föl ne ébredjen
Öntudatát hagyományát zúzd össze
méltóságát s hitét tépd szét örökre
Aljasítsd le tedd bohóccá senkivé
felelőtlen gyűlölködő spiclivé
Prostituáld asszonyait lányait
nyomorítsd meg véneit és ifjait
Térképeit történelmét hamisítsd
órjásait s érdemeit kicsinyítsd
Bölcs elméit és költőit ne közöld
kultúráját irodalmát eltöröld
Szívét agyát reményeit mocskold be
családjait életkedvét rombold le
Kis falvait szép tanyáit számold fel
gazdaságát fejlődését gázold el
Sújtsd adóval kevés bérrel nagy árral
albérlettel avagy szükséglakással
Hirdess ’versenyt’ ’békekölcsönt’ s e végből
húzd ki a pénzt a milliók zsebéből
Végy föl hitelt adósodj el külföldre
magyarázkodj s hivatkozz a helyzetre
Értékeit műkincseit hordasd ki
vagyonából s javaiból forgasd ki
Szólj reformról tüntetgess és mozgósíts
s ha szükséges pártokat is alapíts
Öregítsd és betegítsd meg kábítsd el
magzatait drasztikusan kapard el
Támassz kedvet pusztuláshoz halálhoz
erőszakos embertelen fogyáshoz
Kórházait iskoláit építsd le
vasútjait sportpályáit zárasd be
Dús folyóit levegőjét mérgezd meg
erdeit és legelőit csonkítsd meg
Nyisd föl határsorompóit s nagy csendben
a rátermett képzett okos hadd menjen

Országodat nemzetedet taposd el
Ásd meg sírját s végezetül temesd el

Ezzel szemben az idegent gyámolítsd
s bármily mohó szeresd hízlald bátorítsd
Dicsérd szóval védd törvénnyel tüntesd ki
Címet-rangot s kiváltságot nyújts neki

Végrehajtva e programot azt mondom
nem marad már hungarus ki lázadjon
Ám ha mégis valami vész ütne ki
a mi Pártunk villámgyorsan bünteti”

„Hiszek neked – szólt az ördög – barátom
tanácsaid mind remeknek találom
Tudni vágyok Semmi kárba ne vesszen
a pártfőiskolát még ma elkezdem”

„Iskola… ugyan Éretlen vagy te még
Végezd el komám előbb a bölcsődét”

Tanulság avagy mellékdal
(Az ötvenes években népszerű csasztuska erősen módosítva)

Megy a vonat megy a gőzös Kanizsára
vörös zászlókat tűztek az oldalára
HÁTUL ül a masiniszta ELÖL meg a
„becsületes hozzáértő” kommunista

Jön a vonat jön a gőzös Kanizsáról
ablakában sok rosszarcú agitátor
tanácstitkár tsz-elnök aktivista
elöl-hátul és mindenütt kommunista

Jön a vonat jól befűtve a pokolból
megszállta sok vörös ördög csapatostól
Tanfolyamra küldték őket a pártházba
a legjobbak beléphetnek az *EGY Pártba

Jön a vonat megy a vonat akárhova
Száműzve az értelmiség színe-java
A parasztság s a munkásság tönkretéve
Magyarország holtbiztosan így jut révbe

* Ez látszólag értelmetlen. Mert leülhetek a székre. Sőt leülhetek egy székre is (ha több van), de
AZ EGY székre aligha. Ám ha az egész országban csak egy szék van, így mindnyájan
ráülhetünk az EGY székre. Más kérdés, hogy elférünk-e rajta, s nehogy szék(re)rekedés legyen a vége.
De ez a probléma már az árnyékszékre tartozik, míg a versem alighanem a törvényszékre (is).