Torz rémület rajzolta át
Az arcokat, mikor támadt
A muszka. Meredten nyúlt
A kéz az ég felé, s kacagva
Szaladt a kaszás, magával
Ragadva a megriadt lelkeket,
Kik soha sem térnek vissza már.
Sír párnájuk most földhalom,
Melyen nem nyílik virág,
Idegen földben nyugszanak,
Vérüket hiába hullajtva,
Lelkük az ég felé kiált.
Emlékük most lebegve körbejár,
„Kik voltak a hős vitézek, a Doni katonák.”
2011. Január havában, 21-én