Az őseinktől örökölt ház és föld
Nemzedékről – nemzedékre száll és megtölt
A szülőföld jelképe, megmaradásunk záloga
Ne engedd ki kezedből semmiért, soha
Őseinknek vére, verejtéke van benne
Mind évezredes kitartó harc, munka eredménye
Nem lehet, nem szabad csak úgy elherdálni
Vele mindannyiunknak tisztességgel kell bánni
A mi össünk is sajnos más kezekbe került
Benne hanyagság, szegénység, tehetetlenség vegyült
Most meg fáj ha arra járok s látom
Kiment a család kezéből, hiába a szánom – bánom
Idegen kezek alakítják már annak arculatát
De még föllelni benne egy – két ismerős fát
Fölelevenednek a gyermekkori régi képek
Mikor még nagyszüleink lakták s éltek
Sok kedves emlék fűz e házhoz
Miért engedtük, hogy kerüljön máshoz
Ki rendelkezik fölötte, megváltoztatja azt
Eltörli a múltat, leszegényít, megkopaszt
Ne engedd ki kezedből az össt, ragaszkodj érte
Benne van életünk múltja, jelene, jövője
Az öss maga a megszenvedett s megérdemelt szülőföld
Melyben bölcső, élet s temető testet ölt
Ne hagyd, hogy idegen kézbe kerüljön
Ez a jussod, általad pedig fiadra szálljon
Akkor méltó voltál ezen örökséghez
Jogod van a hazához, e szülőföldhöz
Ha nem ezt teszed gyökértelen maradsz
A világon bármid lehet, bárhol kóborolhatsz
Hiányozni fog, amit pótolni nem lehet
Egyedül csak a szülőföld adja ezt meg neked
Ne engedd, hogy idegenek tiporják, megalázzák
Kénye – kedvük szerint uralják, alakítgassák
Téged pedig kiszorítanak onnan örökre
Vigyázz a jogos örökségedre, a szülőföldre
Az ősi fészek üresen ne maradjon
Benne ne engedd, hogy kakukk tojást rakjon
Gondoskodj utódokról, legyen ki átvegye
Legyen ki azt élettel megtöltse
Csíkszereda, 2002. X. 20.