Fut, aki csak teheti, menekül
Innét e szép Erdélyországból
Belefáradt már a sok harcba, megaláztatásba
Nem nyugszik bele a kilátástalanságba
Én maradok

A fiatal túl kezdi meg az életet
A középkorú ott keresi meg a kenyeret
Az idős meg csendes öregkort remél
Méltó módon élhessen míg csak él
Én maradok

Itt hagynak házat, családot, temetőt
A szülőföld sem tudja idekötni őt
Elvették tőlünk a reményt, a jövőképet
Itt már jobb más világ nem lehet
Én maradok

Mindezért valaki valahol felelős
Európa, az anyaország, az itteni vezetők
Egy nép fogy biztosan és tűnik el
Háború nélkül is, az idő lassan elnyel
Én maradok

Van, aki konokul küzd, nem adja fel a harcot
Ráteszi életét, vállalja a sok nyomorúságot
De egyre kevesebb, aki tartja a hátát
Reménytelenségben élni egy életen át?
Én maradok

Nem lesz itt rend, nem lesz igazság
Mindent fölvesz a burjánzó gazság
Ezt ki nem bírja, menekül innen
Az itt maradáshoz elég ereje nincsen
Én maradok

Naponta megaláznak, űznek, foglalnak
Szellemi és anyagi nyomorba taszítanak
Megtörnek, zsarolnak lépten-nyomon
Ne érezd magad e földön otthon
Én maradok

Jövőképet adni kell e népnek idehaza
Hogy végre nekünk is legyen már egy haza
Ott, ahol élni tudunk méltón s bár szerényen
Meg kell harcolni érte ha maradunk, keményen
Én maradok

Csíkszereda, 2002. IX. 16.