Tetemre gyűlő éhes keselyűkként,
Marcangolták szép hazánkat szét.
Minden dögevő vitt egy falatot,
Honunk felett a gonosz diadalt aratott.

Rágondolni is fáj, mi kín lehetett,
Hogy családokat szakít szét egy rendelet.
Egymástól egy utcára lakó rokonok közé,
Határt húzott egy könyörtelen kéz.

Isten szeme ekkor hová nézett?
Mikor dicső hazánk csonkává lett?
Mekkora volt bűnünk őelőtte,
Hogy e gaz tettet megengedte?

Aljas népség uralkodik földjeinken,
Senki sincs ki rajtunk segítsen.
De a segítséget miért mástól várjuk?
Hatalmas “barát” még sose segített rajtunk!

Ne törődjünk bele, nem, soha!
Leláncolt hazánk csonka voltába!
Ne fogadjuk el e hitvány “békét”,
Mint rég halott türannoszok törvényét!

Omoljon bár szeretett földünkre vérünk,
Nem lelünk békét e honban, esküszünk!
Míg újra eggyé nem lesz e szép ország,
Mikor felzúgnak a győzelmi harsonák.

Nem, soha ne nyugodjunk bele!
Ki hallja velünk együtt zengje, mint élő harsona, Míg a világ füle megfájdul bele:
Nem nyugszunk bele, NEM, NEM, SOHA!!!