Szenvedek. S úgy kitépnék
Minden fájdalmat, minden érzést,
Minden égbe emelő szerelmet,
Amit el úgysem érhetek.
Kitépnék minden bánatot, haragot
a szívemből…Szomorú vagyok.

Iszonyatosan szenvedek.
Testileg is már, meg lelkileg.
Mindenem fáj,
De nem jön értem a Halál.
Roncsnak akar látni, a porban kúszva,
A bánatommal együtt magamra hagyatva.

De e szenvedés mi az országéhoz
képest,kit már évek óta egy csaló kormányoz?
Lejártja önmagát, és vele együtt népét,
Ki eddig sugározta Árpád dicsőségét.
Hová kormányzod ember, hová a néped?
…De tudd meg ő nem fél tőled, neked kéne félned.

Mert feltámad a vihar, és feltámad a szél,
S ha törik, ha szakad, ő mindent elér!
Becsaptad saját Hazád,
S nem hallod a nép szavát?
Választ követel, s tetteket,
Különben végeznek veled.

Zokog a bús, őszi felhő, s vele együtt a Haza;
A régmúlt idők tetteit siratja.
Siratja ’48-at,
Szabadságharcot, Forradalmat,
Siratja ’56-ot,
Hol dédapám is fegyvert fogott.

Elűztük a törököt, elmentek
Az oroszok,
Hogy’ lehet, hogy mi még most sem,
Mi sosem vagyunk boldogok?
Mert magyar bántja a magyart,
és magyar csapja be,
A nép bármit akar,
A válasz: „Pofa be!”

Hallgatásra intenek, mert kinyílt a szemünk,
És igazságot akar az országnak szívünk.
Valamit tenni kell, ez nem mehet tovább,
Ha így folytatjuk, megáshatjuk a Hazánknak sírját.

Ébredj hát magyar nép, ébredned kell,
Kínjaidra az Isten majd úgyis felel.
(A kérdés, hogy mivel:
Újabb szenvedéssel, vagy dicsőséggel?)

2006 októbere