Tán hat emberöltő a százhatvan év,
hogy hősök születtek e tájban.
Azóta hősök csak egyszer születtek
ötvenhatnak vérvörös havában.
Ma már hősök nem teremnek,
csak szolgák születhetnek,kiket
karámba terelve birkává züllesztenek.
Mérgezett, nem művelt földből
jó búza nem teremhet,
csak gaz, gyom és konkoly terem.

Sír a március a hősök szent hava,
mert zsarnokok ünnepelnek áldozatokat,
s betanult szöveget mekegnek, maguknak.
Sír a március , siratja fiait, kik
érted éltek, holtak szép szent haza,
s szent magyar korona.
Sír a március, könnyeit hullatja,
érted is testvér ki gyáván lapítasz.
Idegen uraknak szolgálsz,
kik hazád néped ellen fordítanak,
hogy nem is tudsz róla.

Hová tűntek el szép hazám egéről
üstökös fénylő csillagok,
kik e népnek mindig példát mutattak.
Hová tűntek el vérüket is áldozó
bátor sas fiak s leányok, kik
lángot vetettek szívekbe, lelkekbe.
Hová tüntetetek ti dicső katonák,
kik szembe szállottatok mindig a halállal,
áldozódtatok Árpád szent honának.

Sír a március, könnyei csorognak,
mert lát egy jelent s egy jövőt,
hol törpék vezetnek óriásokat,
s rabláncra fűzik saját fajtájukat.
Sír a március, már kisírtak szemei,
mert értékek porba hullanak,
romba dölve, szanaszét gurulnak,
varangyok hordái rajta tobzódnak.
Sír a március, már rég nem nevet,
nem érti ezt a népet,
hogy-hogy nem lát az orránál előbbre.

Hová tüntetek ti dicső századok
hatalmas óriásai, kik e hazáért
vagyont , életet mind feláldoztatok.
Hová tűntetek ó nagy költőink,
kik a viharban a zászlót vittétek,
szavatokkal a dobokat vertétek.
Hová lettetek ti dicső asszonyaink,
kik e hazáért mindent feláldoztatok,
de öletekből egy nemzetet tartottatok

Sír a március, mert nem jő a kikelet.
Zord tél zúdul a tavaszi fecskére.
Beborít mindent a szemét, a mocsok,
s csak hullanak, hullanak az emberi roncsok.
Sír a március, már könnyei sincsenek,
mert ellopták a hitünk, átírták a létünk,
megvették a szívünk, és fertőzték a lelkünk,
s pokolra hányják minden erényünk.
Sír a március könnyek nélkül némán,
mert látja összedőlni lelkünk templomát.
Honnan erőt, hitet meríthetnénk
a golgotai halálos keresztútra.

Hová tűnt el a hős apák nemzete,
kik óriássá nőtt ifjakat nemzettek,
bátorságra, s mindig becsületre neveltek.
Szeresd a hazádat édes fiam !
Így szólt a legfőbb parancs.
Hová tüntetek ti kedves tanítók,
kik a deáknak kincsekkel teli tarisznyát,
hitet, tudást, tartást, hazát, adtatok.
Hová lettetek virágzó, dolgos falvaink,
melyből egy nemzedék mindig táplálkozott.
Most romokban hevernek, gaz nő fel
mindenütt, kutyák vonyítva kóborolnak,
s keresik rég meghalt gazdáik.

Sír a március apraja s nagyja,
a napok csendben imádkoznak,
látnak félelmetes jövőt.
Sokasodni látnak sok-sok temetőt.
Sír a március , sirat egy századot,
akkor is temettek,sirattak, de hősöket.
Most is temetnek, csak temetnek,
de kifosztott, kiégett testeket.
Sír a március, s kérdezi miért,
miért nem ismered fel óh magyar
az ős ellenséged, ki lassan mérgez,
megoszt, hogy ellensége légy
saját testvérednek is.

Hová tüntetek ti bátor magyarok ?
Mit ettetek, hogy kezetek lehullott ?
Egymás ellen fordul maradék erőtök,
s legyengülve várod, hogy valaki segítsen,
de nincs segítség te vén oroszlán,
farkasok, sakálok között ki adna parolát.
Hová tűntetek ti táltosoknak népe ?
Miért nem maradtál ősi hited mellett ?
Darabokra szedett az ős ellenséged,
kivájta a szemed, kilopta az eszed,
s helyébe dobott néhány fityinget.

Sír a március, már nincs reménye,
Nem indul vadászni, nincs is már kinek,
hisz gyermekei már rég nincsenek.
Csak fohászkodik s néz a semmibe,
tán csodákat vár, de csodák nincsenek.
A kaszás jön érte, viszi a gödörbe,
az anyaföld nem felejt,megtartja örökre.
Már nem sír a március, már ő is halott,
a magyar nemzet nélkül nincs többé március,
De meglátod gonosz, el jő a te napod,
fertődben hemperegsz, fogad csikorgatod.

Fent egy magas bércen,
az éghez oly közel
egy öreg ős Turul szárny szegve földre hull,
s szemeiből egy könnycsepp kicsordul.
Kiirtották a Kárpátok szakrális ős faját.
Milyen leszek világ ? Ezt pótolni nem tudod !
Káin, Káin szól az egek Ura !
Ábel nélkül mit ér a gyilkos áldozat.
A magyarok vére az egekbe kiált,
büntetésed méltó lesz a bűnhöz,
te leszel eztán saját ellenséged.
Kiirtod magad az utolsó szálig,
szörnyű kínok közt fogsz elpusztulni.
S tán teremtek újra egy boldogabb világot,
mert egy nagy nép
megváltotta a földi gonoszságot.

2008. március 11.