Az éjszaka hegyre olvad,
most a városom felett,
fulladozik sötét szmogba,
s fáradt népség megremeg.
Levegot kér önmagának,
tüdotölto oxigént.
Tiszta vizet n(agy)mosásnak,
ami hordoz osi gént.
Míg az éter összeolvad,
a rengeteg szeméttel
(amit a századunk hordhat),
gyöngül bennünk a vétel.
Az éjszaka a hegyre olvad,
a méla ember hallgat.
Kicsit szemléli a holdat:
majd csendben hazaballag.