Széttépve és összetörten
Gyozelmektol meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsotemetokben –
És mégis élünk
Dobra vernek minden vágyat
Árverezés a vasárnap
Nászunkra is gyászhír támad
Üresek a gyermekágyak –
És mégis élünk
Elvadult a dülok lelke
Kórót terem tarló mezsgye
Pusztul a föld egyre-egyre
Hull a szikla tenyerünkbe –
És mégis élünk
Fogaskerék futószalag
Egyik elmegy másik marad
Bölcsonk, sírunk porrá szakad
Zokognak a kövek szavak –
És mégis élünk
Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek –
És mégis élünk
Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére;
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége… –
És mégis élünk!
(Bartis Ferenc Utószó című versét 1956. november 1-jén szavalta el Kolozsvárott, a házsongárdi temetőben szervezett tömegtüntetésen, Dsida Jenő, Reményik Sándor és Brassai Sámuel sírjánál. Verséért a Román Katonai Törvényszék 7 év börtönre ítélte.)