Apáink elfojtott dühe üvöltve tör ki belőlünk,
keserű múltjuk lett a mi örök szenvedésünk,
haragjuk bennünk öl, tapossa az elnyomókat,
reszkető kezeik helyett, mi töröljük el a múltat.

Apáink kérdésére mi követelünk választ,
jövőjük békéjéhez ki ad nekik támaszt,
álmaik csak álmok- hazug hittel altattak,
ezerarcú ígérettel csak csendet akartak.

Apáink hangja reszket, tovaszáll a szélben,
erejük már fogytán, kimerül egy halk „miért”- ben,
mi kaptuk örökül igaz kérdéseik seregét,
válaszolj hát hazug, felelj az ellopott álmaikért!

Apáink még hitték, becsülete van a szónak,
hitték, hogy a szívek egy célért dobognak,
minden elhangzott igének súlya volt szemükben,
hazugságaitok véres árkot mart a lelkükben.

Apáink neveltek, harcra buzdítottak,
követeljük álmaikat, űzzük ki a rosszat,
taszítsuk le trónjaikról a hazug királyokat,
adjuk vissza szép hazánknak az igaz szavakat.

2010. március 31.