Czilchert Aurél magyar királyi tüzér főhadnagy, a sikeres csallóközi polihisztor unokája, a háború végjátszmájában alakulatával Nyugatra sodródott ès nem tért haza az összeomlást követően. Néhány év ausztriai és németországi hányattatás után érte a hír, hogy Szántai ezredes, madridi katonai attasé, megállapodott a spanyol kormány illetékeseivel, háborús tapasztalattal rendelkező, szolgálaton kívüli magyar katonatisztek spanyolországi alkalmazásáról. Ez részét képezte annak a tervnek, miszerint egy esetleges új háborúra történő felkészülés jegyében, a szovjet megszállási övezetből kimenekült tehetséges tisztek egy évig vendégként szolgálhattak a spanyol hadseregben.

Czilchert főhadnagy ekkor került Spanyolországba, ahol a vendégszolgálat letöltése után a Magyar Királyi Követség állományába lépett. Madridban ugyanis a helsinki állomáshelyéről ide menekült Marosy Ferenc követ felújította a magyar királyi külképviselet működését. Ezt a spanyol kormány de facto elismerte, és lehetővé tette, hogy sokoldalú segítséget nyújtson a magyar menekültek beilleszkedéséhez, harmadik országokba történő továbbutazásukhoz. A jól képzett, kiválóan szervező katonatiszt hamarosan a követ jobbkeze lett, ellátva a konzuli és a katonai attaséi feladatokat.

Az 1956-os forradalom híre nemcsak a magyar emigrációt, hanem a spanyol politikai vezetőket is lelkesítette. Franco tábornok, államfő felhívására elkezdődött egy önkéntes légió szervezése egy szovjetellenes felkelés támogatására. Mint Czilchert Aurél elmondotta, rövid idő alatt 13.000 spanyol tiszt jelentkezett, és lemondott beosztásáról maga a hadügyminiszter is, hogy a légió élére álljon.

A spanyol hadvezetőség arra számított, hogy más külső hatalmak beavatkozása miatt a magyarországi harcok hosszabb ideig elhúzódnak, ezért a légió felszereléséig és hadszíntérre szállításáig páncélelhárító rakétákat kívántak gyorssegélyként küldeni a felkelőknek. Az energagránátnak nevezett rakétát kézifegyverrel lehetett kilőni, és ez akkoriban a harckocsi elhárítás hatékony fegyverének számított. Az elhatározást olyan gyorsan követték a tettek, hogy a fegyver műszaki leírásának magyar fordítását és annak sokszorosítását a tervezett indulás előtti éjszakán kellett Czilchert Aurélnak elvégeznie. A rakományt három DC-3 típusú katonai szállítógépen kísérte volna München érintésével Budapestre. Itt a spanyol kíséret visszatértével Czilchert főhadnagy a felkelők kiképzéséről lett volna hivatva a továbbiakban gondoskodni.

Mivel ez idő tájt a spanyol hadsereg nem rendelkezett olyan távolsági szállítógépekkel, amelyek képesek lehettek a Madrid-Budapest útvonal átrepülésére, a müncheni amerikai támaszponton szándékoztak a gépeket újabb üzemanyaggal feltölteni. Erről természetesen a spanyol és az amerikai hadsereg között előzetes megállapodás történt. Már minden készen állott a gépek felszállására, amikor a müncheni amerikai támaszpontról drámai közlemény érkezett, amely a tervezett vállalkozást meghiúsította. Eszerint, ha a spanyol gépek berepülnek Németország amerikai megszállási övezetének légterébe, a légvédelem megsemmisíti őket. Az üzenet komolyságához semminemű kétség nem fért, ezért Frnco tábornok az akciót leállította.

Az esemény spanyol és magyar emigráns körökben megdöbbenést keltett, mert azt bizonyította, hogy a magyar forradalommal egy idejűleg zajló szuezi incidens az Egyesült Államok számára fontosabb Közép-Európánál, ezért a magyar felkelést magára hagyta. Pedig akkor még nem volt ismeretes Dulles amerikai külügyminiszternek Hruscsov párt- és állami vezetőhöz intézett távirata, amelyben Eisenhower elnök nevében biztosítja a Szovjetuniót az 1945-ös, Európa felosztására vonatkozó jaltai megállapodások betartásáról. Ugyanakkor, mint Czilchert Aurél is elmondotta – tudomásuk volt az amerikai elnök Titó marsallhoz küldött üzenetéről, amelyben az közli a jugoszláv kormányfővel, hogy kormánya nem kíván beavatkozni a magyar belügyekbe. Franco tábornok ezt azzal a megjegyzéssel kísérte, hogy “elszomorító, ha egy tábornok pacifista”.

Mint ahogy elszomorító az események alakulása is. Nyilvánvalóan nem azt kell sajnálnunk, hogy az Egyesült Államok, amely évek óta a “rab nemzetek” felszabadításával érvelt, nem vállalta a beavatkozással egy újabb világháború kockázatát, hanem azt, hogy a teljes kiszolgáltatottság lehangoló érzésével “ajándékozta” meg a vasfüggöny mögött élő nemzeteket.

Vitézi Tájékoztató – München, 1991/2. (közli Kiss Manyi Párizsból)