Erdélyt 1848 decemberében teljes egészében Puchner altábornagy tartotta ellenőrzése alatt. A magyar csapatok Csucsán, Feketetón, Krasznán és Nagybányán álltak Czetz János őrnagy parancsnoksága alatt. A lengyel Józef Bem tábornok – Kossuth megbízásából – december elején vette át a parancsnokságot.[18] A beérkezett csapaterősítésekkel együtt december közepén Bem már 12 500 fővel rendelkezett, valamint 24 löveggel. Ez az erő nézett szembe Puchner 17 000-es seregével, amelynek a célja egy Nagyvárad-Debrecen irányú előrenyomulás volt. A kezdeményezést az osztrák fél ragadta magához, december 18-án három dandárral akart utat nyitni az Alföld felé. A támadás azonban kudarcot vallott, Bem pedig az alkalmat kihasználva, megindította csapatait. A magyar csapatok vezére a sikeres előretörés eredményeként december 26-án Kolozsváron egyesítette erőit, ugyanakkor a császári csapatok részeit elvágta egymástól. A következő cél Karl Urban ezredes és Gustav Jablonsky ezredes dandárának kiszorítása volt Erdélyből, melyet december utolsó és január első napjaiban végre is hajtott a magyar sereg.

A bukovinai határról Bem visszatért Marosvásárhelyre, és Puchner főerejével fordult szembe. A két sereg január 17-én Szőkefalvánál ütközött meg, melynek eredményeként az osztrák fősereg kénytelen volt Nagyszebenbe visszavonulni. Bem január 21-én az Erdélyi Főhadparancsnokság székhelyét is megtámadta, de eredménytelenül. Innen Szelindekre vonult a magyar sereg, ahol megerődített állásban Puchner január 30-i támadását visszaverte. Bem annak reményében, hogy a Bánságból segítséget kap, seregének egy részét Dévára küldte, ő pedig Vízaknára vonult vissza. Itt érte az újabb osztrák támadás, amelyet kezdetben eredményesen kivédett, de miután támadásba ment át, seregét majdnem teljesen szétverték. A lengyel tábornok Szászsebesre, majd Szászvárosba, végül Piskire vezette csapatainak maradványait, ahol újra egyesült a Dévára küldött seregrésszel és az Arad felől érkező erősítéssel. Február 9-én Bem már ismét 8 000 fővel és 30 löveggel rendelkezett, és így szállt szembe Puchner még mindig túlerőben lévő seregével. A piski hídért vívott ütközetből a magyar csapatok kerültek ki győztesen.

A győzelem után Bem ismét Észak-Erdélybe indult, hogy a Bukovinából újra betört Urbán-dandárt visszavesse, majd miután ez sikeresen megtörtént, visszafordult Puchner ellen. Az osztrák csapatokat ekkor már egy orosz hadosztály támogatta. A március 2-3-án Medgyesnél vívott kétnapos csatát Bem elvesztette, és kénytelen volt visszavonulni Segesvárra. Itt ismét megerődített állásban várta az osztrák támadást, ez azonban késett, mivel az idős osztrák tábornok kerülő úton kívánta Segesvárt megtámadni. Bem ezt kihasználva, erőltetett menetben Nagyszebenbe vezette csapatait, és a város védelmére hagyott orosz csapatokat megverve, március 11-én elfoglalta az osztrákok legfontosabb erdélyi helyőrségét. Az orosz és az osztrák csapatok ezután elhagyták Erdélyt, mindössze Gyulafehérvár és Déva maradt az ellenség kezén. Az osztrák hadtest május folyamán a Bánság felől próbált ismét támadni, de Bem ezt elhárította.

A déli hadszíntéren, a csapatok zömének távozása után, mindössze egy csekély erejű hadosztály maradt hátra, Hadik Ágoston ezredes irányításával. Szeged környékén állomásozva, ez az erő nem tudta megakadályozni, hogy Nugent táborszernagy Eszék várát elfoglalja. A csapatok létszámát sürgősen növelni kellett, és ez olyan sikerrel járt, hogy márciusra elérte a 14 000 főt.[19] A IV. hadtestnek elnevezett sereg parancsnokságát Perczel Mór tábornok vette át. A hadtestparancsnok először a körülzárt Péterváradot kívánta felmenteni, de ez csak észak felől sikerült. A tábornok következő célja a felkelők megerődített szenttamási tábora volt, ezt április 3-án el is foglalta. A következő célként Perczel a Titeli-fennsík megtisztítását tűzte ki, de ez ekkor sem sikerült. Az ismételt támadás azonban újabb győzelmet hozott, április 19-én a magyar csapatok elfoglalták Óbecsét. Az elért sikerek az osztrák és szerb erőket lemondatták támadási szándékukról. Ezzel a IV. (Perczel-) hadtest jelentős segítséget nyújtott a főhadszíntér számára.

Szintén egy hadtest ostromolta Arad várát is, mely Temesvárral együtt az országrész kulcsfontosságú helyének számított. Az ostromelőkészületek, Gaál Miklós ezredes kinevezésével, 1848 decemberében kezdődtek, de csak vontatottan haladtak. A hadrend szerint V. hadtest irányítását áprilisban Vécsey Károly tábornok vette át. Vécsey minden oldalról elszigetelte a várat, és tüzérségi tűzzel állandóan nyugtalanította. A hadtest az ostromhoz a szükséges feltételekkel jórészt nem rendelkezett.

(Forrás: Saját kezébe, ott, ahol… – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból (www.mek.hu))