A Tiszántúlon lévő hadtestek a Tiszán átkelve egyesültek a VII. (Görgei-, majd Gáspár-) hadtesttel. A négy hadtest állományába összesen 50 000 fő és 200 löveg tartozott.[16] A hadjárat terve szerint a Gödöllő térségében tudott ellenfelet Aszód irányából a VII. (Gáspár-) hadtest foglalkoztatja, míg az I. (Klapka-), a III. (Damjanich-) és a tartalék II. (Aulich-) hadtest Jászberény-Nagykáta-Isaszeg felől az osztrákok jobb szárnyát megkerülve, csatára kényszeríti őket. E két irányból egyszerre végrehajtott támadástól remélte Görgei az osztrák fősereg döntő legyőzését. A hadjárat április 1-jén kezdődött meg.

Windisch-Grätz a magyar csapatmozgásokról nem rendelkezett pontos információkkal, mindenesetre a Debrecen elleni támadásról lemondott, és csapatait Pest előterében gyülekeztette. Az I. (Jellačić-) hadtest Szolnokon és nagyobb részt Cegléden, a II. (Wrbna-) hadtest hadosztályai közül az egyik Vácon, a másik Balassagyarmaton, a III. (Schlik-) hadtest pedig Gödöllön helyezkedett el. Windisch-Grätz összesen 55 000 fővel és 220 löveggel rendelkezett.

A hadjárat első ütközetére már április 2-án sor került Hatvannál a Gáspár-, illetve a Schlik-hadtesthez tartozó csapatok között. A szétbontakozott magyar hadtesttel szemben az eredetileg felderítésre küldött osztrák csapatok Gödöllőre vonultak vissza. A megkerülést végrehajtó hadtestek ellenállás nélkül haladtak április 4-ig, amikor azonban az élen haladó I. (Klapka-) hadtestet az üresnek hitt Tápióbicskén meglepetésszerű támadás érte. A hadtest soraiban pánik tört ki, és a katonák menekülni kezdtek. A helyzetet a beérkező III. (Damjanich-) hadtest csapatai mentették meg, elűzve a Jellačić-hadtesthez tartozó dandárokat.

Görgei – félve, hogy szándékát Windisch-Grätz felfedte – késedelem nélkül Isaszeg felé irányította csapatait. Ebben a helyzetben a két irányból támadó csapatok már oly közel voltak egymáshoz, hogy együttes tevékenységükkel lehetett számolni. Az április 6-án kialakult isaszegi csata azonban nem hozta meg a várt sikert. A helyi erőfölényben lévő magyar csapatok győztesen kerültek ki ugyan a csatából, de mivel a VII. hadtest parancsnoka Bagnál várakozott, a két irányú támadás, az esetleges bekerítés nem jöhetett létre. Osztrák részről a csatában a II. (Wrbna-) hadtest nem vett részt.

A csatát követő nap Kossuth jelenlétében a további teendők megbeszélésére haditanács ült össze. Az elfogadott terv szerint a magyar csapatok Vácon keresztül Komárom felmentésére sietnek, majd a Dunán átkelve bekerítik az osztrák főerőt. Pesttel szemben a II. (Aulich-) hadtestet, valamint egy önálló hadosztályt hagynak hátra. A csapatok április 8-9-én indultak meg, az I. (Klapka-) és a III. (Damjanich-) hadtestet a VII. (Gáspár-) hadtest biztosította.

Április 10-én Vácnál az osztrák II. (Wrbna-) hadtesthez tartozó Götz-hadosztály állta el a magyar csapatok útját, sikertelenül. A Garam áthidalása után Nagysallónál a még szervezés alatt álló IV. (Wohlgemuth-) hadtestet verte szét a magyar fősereg. Görgei április 23-én vonult be a majd négy hónapos körülzárás alól felszabaduló Komáromba. A Dunán azonban híd hiánya miatt a csapatok csak 26-án, a hajnali órákban kezdhették meg az átkelést. A bal parton szétbontakozott két magyar hadtest sikeresen űzte el a körülzáró erőket, de már nem bírt a beérkező osztrák főerővel, amelyet ismét sikertelenül igyekezett megsemmisíteni.

Időközben Windisch-Grätzet – akivel egyébként Aulich napokon át sikeresen elhitette, hogy a magyar fősereg Pest előtt áll – felmentették főparancsnoki tisztéből, és Ludwig Welden táborszernagyot nevezték ki utódjául. Az új főparancsnok – tájékozódás után – elrendelte Pest kiürítését. Az I. (Jellačić-) hadtest Eszék felé, a II. (Wrbna-) és a III. (Schlik-) hadtest pedig Komárom felé vonult el. A budai várat és őrségét azonban jelentősen megerősítették. A két osztrák hadtest április 26-án még egyszer csatát vívott a magyar sereggel, de csak annyi sikert ért el, hogy folytathatta visszavonulását Bécs felé.

A komáromi csata után a hadjárat következő céljának meghatározása érdekében Görgei haditanácsot hívott össze. A két szóba jöhető cél közül – Bécs vagy Buda – hosszas vita után az utóbbit fogadták el. A hadjárat folytatása előtt azonban több személycserére is sor került. Ennek egyrészt politikai okai voltak, másrészt kényszerűségből következtek be.

Az Osztrák Birodalom császára, I. Ferenc József márciusban aláírt és kiadatott egy alkotmányt, mely minden országra és tartományra egyformán érvényes volt. Az ún. oktrojált alkotmány – bár az áprilisi törvények közül nem mindent semmisített meg – megszüntette a magyar önállóságot. Annak ellenére, hogy ennek bevezetésére a birodalom más részein sem került sor, a magyar érdekeket annyira sértette, hogy Kossuth válaszlépéseket határozott el. Ez vezetett az április 14-i Debrecenben elfogadott határozathoz, mely kimondta a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását. Kossuthot kormányzó-elnökké választották, a feloszlatott OHB szerepét a Szemere Bertalan vezette kormány vette át.

A Függetlenségi Nyilatkozattal azonban több katona sem értett egyet, közülük többen lemondtak. Nem vállalta tovább a hadügyminiszterséget az egyébként is már többször lemondott Mészáros Lázár, és a VII. hadtest parancsnoka, Gáspár András tábornok is lemondott. Kossuth az új kormány hadügyminiszterének Görgeit látta legalkalmasabbnak, de mivel a fővezér is ő volt, Debrecenben pótolni kellett. Erre először Damjanichot jelölték ki, de miután egy baleset alkalmával lábát törte, a posztot Klapka vette át. Az I. hadtest parancsnokául Nagysándor József tábornokot, a III. hadtesthez Knezić Károly tábornokot nevezték ki. A VII. hadtest parancsnoka Poeltenberg Ernő ezredes lett

A haditanácsi határozat értelmében tehát a magyar fősereg megindult Buda felé – a VII. (Poeltenberg-) hadtest két hadosztályának kivételével, melyeket Győrbe irányítottak az osztrák csapatok szemmel tartására. A magyar fősereg május 4-én érkezett Buda alá. A hadvezetés elképzelése szerint az elavult vár néhány nap alatt bevehető, sőt esetleg egy jól sikerült erődemonstráció esetén a védők meg is adhatják magukat.

Hamar kiderült azonban, hogy a megerősített vár 5000 főnyi védőseregével, melynek élén Heinrich Hentzi tábornok állt, felkészült a végsőkig való kitartásra.[17] Az is tisztázódott az első napok után, hogy a hadsereg tábori lövegei nem alkalmasak a falak ledöntésére, ami viszont elengedhetetlen feltétele volt a vár bevételének. Görgei a szükséges ostromlövegek küldésére Guyon tábornokot, komáromi várparancsnokot utasította, ezzel egy időben megkezdték a szükséges műszaki munkák elvégzését is. A tüzérségi tűzzel és látszattámadásokkal állandóan nyugtalanított vár dél-nyugati oldalával szemben május 15-én felállított ostromüteg két nap alatt rést tört a meghatározott falszakaszon. Az első roham azonban nem sikerült, így tovább lövették a várat. A következő – május 21-én hajnalra kitűzött – roham már meghozta a régen óhajtott sikert: az ország fővárosa ismét magyar kézen volt.

(Forrás: Saját kezébe, ott, ahol… – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból (www.mek.hu))