Bechtold altábornagy csatoltan megküldi a budai főhadparancsnokság elnökségének az augusztus 27-i és a szeptember 3-i beadványai másolatait, amelyekben a magyar hadügyminisztériumtól a délvidéki hadtest parancsnoksága alóli felmentését kéri. Augusztus 27-i levelében a támadás vagy a védekezés eldöntésére összehívott haditanács működéséről is ír.

***

A magas magyar királyi hadügyminisztériumnak
Verbász, 1848. szeptember 3-án

Már az előző hó 27-én* volt szerencsém a magas hadügyminisztériumnak megjelölni azokat az okokat, amelyek arra kényszerítettek engem, hogy a legalázatosabban kérjem tisztes felmentésemet a mozgó hadtest főparancsnoki tisztsége alól.

Akkor a hadügyminiszter úr barátságos úton azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy ne kelljen a kérelmemet azonnal teljesítenie, hanem legalább 8 napot várjak, hogy meg lehessen tenni az intézkedéseket a parancsnokság megfelelő utódlására, és erre a hadügyminiszter úr e magas személy nagyrabecsüléseként engem ellenvetés nélkül alkalmasnak talált.

Mivel a kitűzött idő néhány nap múlva lejár, és tegnap este is igen nyugtalanító híreket kaptam a családom felől, amelyek a közeli visszatérésre késztetnek: ismételten kérem a magas hadügyminisztériumtól az engedélyt, hogy a megüresedő hadtestparancsnokságot a legméltóbb kézbe, nevezetesen magának az ország és az itteni hadtest bizalmával kitüntetett Mészáros vezérőrnagy hadügyminiszter úr kezébe átadjam, és én egyelőre Kassára mehessek a hadosztályparancsnoki beosztásomba, vagy oda, ahova a legmagasabb szolgálat szólít.

Ha nem is voltam olyan szerencsés, hogy a kívánatos eredménnyel vívhattam volna az ország érdekeiért, mégis megnyugtat a tudat: becsületemnek és kötelességemnek lelkiismeretesen eleget tettem, és így a körülmények igazságos mérlegelése alapján az itteni harcteret gáncs nélkül hagyhatom el. Erről tisztelettel kérem a magas magyar hadügyminisztérium jóindulatú elismerését 47 éves katonai becsületem megőrzése céljából.

***

Verbász, 1848. augusztus 27.
A magas magyar királyi hadügyminisztériumnak!

Mindjárt a különböző leiratok vétele után, amelyeket magától a hadügyminiszter úrtól, valamint a magas hatóságtól kaptam ugyanabban a tárgyban /:nevezetesen azt, hogy a Szenttamás, Turia és Földvár elleni balul sikerült kísérlet után ne maradjak tétlen, hanem minden lehetséges módon támadólag nyomuljak előre:/, elhatároztam tegnap délután egy haditanács összehívását, hogy együttesen állapítsuk meg annak rendjét és módját, hogy hogyan tehetünk e magas óhajnak a legvalószínűbb eredménnyel eleget, ugyanakkor azonban alaposan mérlegelve a jelenlegi helyzetünket, annak minden mellékkörülményeivel és a rendelkezésünkre álló tényleges eszközöket.

Az elnökletem alatt működő haditanácsban a következők vettek részt: Szentkirályi királyi biztos úr, a három ezredes, nevezetesen Kolowrat gróf, báró Bakonyi és Fackh, Aulich alezredes, Balás őrnagy, valamint gróf Károlyi őrnagy a pesti nemzetőrségtől, továbbá a törzskarom két századosa, Schonat és Csermelyi urak.
Az újonnan kért állománybeadvány alapján szerkesztett hadrendet bemutattam /:elhagyva az egyébként is rövidesen hazatérő nemzetőrséget, amelyre megbízhatóan semmilyen tűzharcban sem lehetett számítani:/, hogy kitűnjék a ténylegesen harcképes legénység valódi száma, és hogy a célokat, amelyek eléréséhez ezzel igényt tartanak, az erőkkel szembesítve megvizsgáljuk.

Annak alapján /:hogy hadtestemmel nyilván nem vagyok képes az Oravicától Verbászig és Futakig terjedő hosszú vonalat megtartani, minden új felkelést megakadályozni és ezen felül még támadólag előre is menni:/, indíttatva éreztem magam arra, hogy az összegyűlt haditanácsnak a következő határozatot nyújtsam be, hogy érett megfontolás alapján e határozatok egyikét vagy másikát elfogadja.

1. vagy feladunk minden pontot, valamennyi haderőt összevonunk és támadó hadműveletet kezdünk, vagy
2. a birtokunkban lévő pontokat megszálljuk, megtartjuk, a felkelés további előmenetelét lehetőleg meggátoljuk, és az ellenség erősen elsáncolt állásával szemben csak védelemre szorítkozunk.

Az első pontot vizsgálva meg kellett fontolni, hogy a hadtest támadása esetén – eltekintve attól a szerencsétlenségtől, ami minden feladott pont esetén a felkelők részéről érne bennünket – jelentős mértékben növekedne a gyalogsági és a tüzérségi veszteség /:amikor gyors és megfelelő pótlásra most gondolni se lehet:/, továbbá, ha kényszerítve lennénk egyik vagy másik pontról távozni, ily szerencsétlen esetben hogyan változtatná át az erkölcsi hatás a nemzet érzületét majdnem kétségbeeséssé? Ha meggondoljuk továbbá, hogy erősen megerődített pontok ellen támadó műveletek eredményessé tételéhez szükség van a csapatok bizonyos lelkesültségére is, akkor közel állok ahhoz, hogy kételkedjem a kedvező eredményben, mivel azt tapasztaltam, hogy a vitéz régebbi csapatainkat /:amelyek a hadtest főerejét képezik:/ nagyobbrészt csak a katonai becsület és a kötelességérzet vezérli.

A második pont vizsgálatakor már az a jelenlegi tapasztalat szolgál okulásomra, hogy a védekezésre való korlátozás még kevésbé vált ki szimpátiát számunkra, és különösen az én, a német tábornok irányába. És mégis ez az egyhangú ítélet, és ismerve a meglévő eszközöket az egyedüli út és mód, amely mellett felelős hadtestparancsnokként szilárdan ki kell tartanom.

Ha ennek folytán a magas hadügyminisztérium nincs már abban a helyzetben, hogy tekintélyesebb gyalogsági erőkről és tüzérségről gondoskodjék, azaz legalábbb 6 zászlóalj gyalogságról, egy 12fontos és egy 6fontos gyalogütegről s valamennyi üteg számára dupla lőszerkészletről, valamint egy ilyen hadtest számára szükséges műszaki tisztekkel ellátott főhadiszállásról, akkor egyelőre az a véleményem, hogy egy támadás megkezdéséről /:amit azonban csak Szenttamás ellen szabadna megkezdeni futóárok előzetes ásásával:/ már szó se lehet. A jelenlegi csekély haderővel is azonban az ellenség minden kisérletének vitézül és férfiasan ellenállunk a szabad térségben, így tehát a Bánátot, Bács megyét és az ostromlástól való megóvástól Pétervárad várát is fedezni igyekszünk.

Ha a magas minisztérium a nemes nemzet érdekében ezekkel az általam jól megfontolt véleményekkel nem ért egyet, és egy erős tartalék képzéséhez szükséges eszközök nem szállíthatók ide a kellő időre, akkor azok a körülmények, hogy az ellenség naponta erősebb lesz, hogy az új megerődített táborai és az ismert bizonyság 127 ágyú birtoklásáról, mindenütt fenyegeti az állásainkat, és több politikai körülmény még más kérdéseket vethet fel magánál a csapatnál, sajnos arra kényszerítenek, hogy tiszteletteljesen kérjem a felmentésemet a hadtestparancsnoksági beosztásom alól, és a világ szeme előtt feddhetetlenül a visszahelyezésemet a korábbi hadosztályparancsnoki viszonyaimba Kassára vagy bárhová, ahova a legfelsőbb szolgálat szólít.

***

HL General Commando für Ungarn, 1848. eln. 550/p.
Német nyelvű, eredeti tisztázat fordítása.
* Az irat a levélhez csatolva.