Leiningen cs. kir. vezérőrnagy jelentése a bánáti főhadparancsnokságnak a május 12-i freidorfi ütközetről.

***

Jelentés az 1849. május 12-ei frajtoki ütközetről

Beérkezett jelentések szerint a Frajtok előtti táborban álló ellenség jelentős erőket küldött ki Thodorović vezérőrnagy hadteste ellen, és a vezénylő tábornok őexcellenciája ezt az időpontot használta fel arra, hogy egy kitöréssel a temesvári várból erről bizonyságot szerezzen és az ellenségnek – ahol csak tud – kárt okozzon.

E célból nevezettnek két zászlóalj Sivkovichot (1200 főt), három század Zaninit (200 főt), két század román-bánáti határőrt (300 főt), 16 ágyút, három rakétát, a herceg Schwarzenberg ulánus ezredet (600 főt) és a Miksa könnyűlovasok egy különítményét (20 főt) utalták ki.

Kiadatott a parancs, hogy a balszárnyon, Temesvártól délre, a síkságon öt század ulánus, 12 ágyú és a Sivkovich-gyalogság 2. zászlóalja nyomuljon előre, miközben egyidejűleg a centrumban az 1. Sivkovich-zászlóalj, három rakéta és egy század ulánus Józsefváros nyugati kijáratát szállja meg, a jobbszárnyon pedig a Miksa-könnyűlovasság különítménye, 4 ágyú és három század Zanini-gyalogos az ellenséggel szembeni csatorna terepét nyerje el. Az egészet a két határőrszázad követte tartalékként.
Reggel három órakor a balszárny kikerült terepakadályok után az ellenségbe ütközött, amely a tábort elhagyva hadrendben az egész gyalogságával a jobb szárnyán és az ágyúival a centrumban állt fel.
Részéről esett az első ágyúlövés.

A balszárny két ütege egy hídon keresztüli előnytelen felfejlődése és két ellenséges löveg teljes lőtávolsága ellenére előrenyomult és erőteljes tüzet zúdított az ellenséges csatavonalra. Rövidesen elhangzottak a jobbszárny oszlopainak első lövései, és egyidejűleg kibontakozott a középhad is ugyanazokkal a rakéta-ütegekkel osztály-oszlopokban a Józsefvárosból.

Az ellenségnek azt kellett hinnie, hogy a főerőnk középütt fog kibontakozni, és a székely huszárok hat szakasza megtámadta a centrumban működő rakéta-ütegünket, miközben egy zászlóalj gyalogság egyidejűleg megtámadta a balszárnyat, és Salenski a Schwarzenberg-ulánusok egy szárnyával nagy hősiességgel rohant az elszántan támadó ellenségre és ezt menekülésre kényszerítette. Most az ellenséges gyalogság egy zászlóalja a közép ellen nyomult előre, a 2. Sivkovich-zászlóalj azonban hideg elszántsággal ment ellenük, és közülük szuronnyal sokat lemészárolt. A székely határőrök egy támogatásra siető zászlóalját – fenyegetve az 1/2 rakéta-üteget és egy Sivkovich-osztályt – a Schwarzenberg-ulánusok egy százada báró Wendl kapitány parancsnokságával, aki a fenyegető veszélyben a megfelelő pillanatot ragadta meg,
ragyogóan visszavetette.

Az ellenséges ágyúknak a jobbszárnyunk elleni támadását Carlon főhadnagy eközben négy ágyújának jól célzott tűzével visszautasította, és a csatorna hosszában előnyomuló 1. Sivkovich-osztály az ellenség figyelő állásául szolgáló szélmalmot felgyújtotta.

Ebben az időben az ellenséget valamennyi ponton visszavetettük, és rendetlen menekülésben Frajtokra sietett, ahová ágyúinak zöme már megelőzte.

Alulírott eközben észrevette, hogy az ellenség semmi esetre se oly gyenge, mint ahogy ezt a hírszerzők megadták, mivel legalább 18 ágyút, három zászlóaljat és 31/2 lovasszázadot vetett be az ütközetbe, és megérkeztek a jelentések, amelyek erős ellenséges oszlopok előnyomulását jelezték Remetéről és Girodáról. Mivel a további előnyomulás íly körülmények között nem volt a feladatunk – Büchler főhadnagy ütegei ügyes támogatása folytán az ellenség által kevéssé zavartatva – megkezdtük a visszavonulást a vár irányába. A csatolt beadványok megadják a veszteségünket. Megbízható hírek szerint az ellenség vesztesége halottakban és sebesültekben meghaladta a 300-at. Foglyokat nem ejtettünk, mivel a legénység elkeseredése oly fokú volt, hogy senkit se kímélt, aki a keze közé jutott.

A csapatok mindent megtettek, ami csak várható volt tőlük, és e ragyogó ütközet öt órája alatt újból tanújelét adták kipróbált hősiességüknek.

Mindenekelőtt kötelességemnek érzem, hogy megemlítsem a vezérkari tisztként mellém adott Dauber őrnagynak és dandár-segédemnek, báró Uracca főhadnagynak a kiváló teljesítményét a Zanini-, illetőleg a Leiningen-gyalogságtól, akik e szerencsés kimenetelű ütközetben minden rendelkezésemet állandóan személyesen irányították az első vonalban, továbbá Salensky hadnagyot és báró Wendl kapitányt a Schwarzenberg-ulánusoktól, akik elszánt magatartásukkal visszavetették az ellenséget, végezetül a 2. tábori tüzérezredből Büchler főhadnagyot ütegeinek minden körülmények közötti kiváló vezetéséért. Részt vett továbbá Weyman százados és főhadparancsnoksági segédtiszt úr is ebben az ütközetben, aki saját elhatározásából egy támadást vezetett a Schwarzenberg-ulánusok 1/2 századának az élén, és ezzel jelentékenyen hozzájárult a nap kedvező kimeneteléhez.

Ezek a tiszt urak tökéletesen érdemessé tették magukat a kitüntető elismerésre.
Dícsérő elismerést érdemel Carlon főhadnagy az 1. tüzérezredből, aki igen jól támogatta az ütközetet jókori előmenetelével a jobb szárnyon, továbbá Niesner százados a Sivkovich-gyalogságtól, aki a csatárai élén a példájával előnyomulásra buzdított, és Sigmann és Szimansky hadnagyok ugyanebből az ezredből, akik a legádázabb ellenséges tűzben, életüket veszélyeztetve, felgyújtották a jelentésben említett szélmalmot.
A hősök igazolását gyalogsági és lovassági őrmestertől lefelé szintén csatolom tiszteletteljes támogatás céljából.

***
HL 1848/49: 27/513a.
Német nyelvű, eredeti fogalmazvány fordítása.
KAW SchA AFA KiU 179. fasc. 1849 – 5 – ad10.