Mayerhofer cs. kir. ezredes megküldi az erdélyi főhadparancsnokság számára a bánáti haditanácshoz felterjesztett jelentésének másolatát, amelyben számot adott Kiss Ernő honvéd tábornok január 1-jei Neudorf, illetőleg a Pancsova ellen intézett 3-i sikertelen támadásáról.

***

Mayerhofer császári királyi ezredesnek a magas császári királyi bánáti haditanácshoz Temesvárra intézett jelentéséről
Kelt Pancsova, 1849. január 5.

Kötelességszerűen jelentést teszek a magas haditanácsnak a rebellis Kissel folytatott két heves csatáról és a csapattestem dolgainak jelenlegi állásáról.

December 31-én későn este hírt kaptam, hogy egy számottevő ellenséges erő közeledik az állás jobbszárnya felé, amelyet Šupljikac tábornok tartott megszállva Crepaja és Újfalu között.

Azonnal megtettem a szükséges védelmi intézkedéseket, azonban az először átjött szerb segédcsapatok még oly kis mértékben voltak rendezve és annyira nem engedelmeskedtek a parancsnokaiknak, hogy ezt az intézkedést, amely alkalmas lett volna arra, hogy az ellenséget már az első nap átkaroljuk a teljes erőnkkel, nem tudtuk idejében és megfelelően megvalósítani, ami által az történt, hogy csapatainkat egy olyan ellenség szorította vissza Pancsova közelébe, amely létszám, tartás és igazságtudat tekintetében messze alatta marad [a miénknek].

Már éjszaka azonban a város minden áron való védelme érdekében hozott határozattal megtettük a legmegfelelőbb intézkedéseket a védekezésre, a csapatok és az ágyúk elosztására. Amikor a rebellisek január 2-án Jabuka és Crepaja felől öt zászlóalj gyalogsággal, legalább négy század lovassággal és 24 ágyúval támadás céljából előrenyomultak Pancsovára, a legerőteljesebben fogadtuk őket. A támadás mindenesetre oly heves volt, hogy a tartalékban tartott határőrzászlóaljat előre kellett küldenem támogatás céljából Oczwerek alezredes parancsnokságával, miközben én magam egy péterváradi zászlóaljat a centrumból az ellenség bal szárnyába vezettem.

Ezáltal és a hatásos ágyútüzünk által eldőlt a rebellisek csatavesztése és késedelem nélkül rendetlenül elvonultak a csatatérről s egy több mint ezer készentlétben lévő kocsiból álló oszloppal oly gyorsan elmenekültek, hogy már éjjeli 11 órakor Alibunárra értek, és az utánuk siető szerbek, valamint a péterváradi és a német-bánáti két zászlóalj már nem érhette őket utól.

Egy szétszedett 6fontos lovassági lövegtalpat, amelynek csövét az ellenség kocsin megmentette, sok fegyvert, lőszert és élelmiszert zsákmányoltak a csapataink és a szerbek, trófeákat azonban rendes lovasság hiánya miatt nem tudtunk szerezni. Veszteségünk a két csatában mintegy 30 fő halott és sebesült, köztük sajnos két tiszt.

Az ellenségtől már húsz hadifoglyot behoztak, zömében a Mihály nagyherceg gyalogságtól, és a jelek szerint jelentős veszteséget szenvedett halottakban és sebesültekben. Az anyagi veszteséget eszerint nem becsülöm többre körülbelül 200-300 embernél, mindazonáltal sokkal jelentősebb hátrányt jelent számára csapatainak már a második csatában megmutatkozó és a hadifoglyokon felismerhető demoralizációja.

Tegnapelőtt kiürítették a rebellisek a határvidéket és visszavonultak Zichyfalvára.
A csapatok fáradtsága, a nagy hideg miatt, valamint egy tekintélyes szerb segédcsapat még meg nem érkezését és az országos szokás szerinti keleti karácsonyi ünnepeket tekintetbe véve arra kényszerültem, hogy a csapatok tegnap elfoglalhassák a szálláshelyüket, amely Uzdintól Számoson, Lajosfalván, Petrovoszellón, Dolován és Delibláton keresztül Dubovácig terjed a Dunáig, ahonnan azonban reméljük, hogy rövidesen, körülbelül 9-én vagy 10-én támadásba tudunk átmenni.

Tegnap este megérkezett ide Thodorović tábornok, akinek ma átadtam a parancsnokságot és mindaddig mellette maradok, hogy szóval és tettel támogassam, ameddig ez a jó ügyünk érdekében szükséges és hasznos lehet.

Hadműveleteink megkezdéséről egy saját futár által értesíteni fogjuk a magas haditanácsot és báró Wernhardt ezredest.

Egyelőre csak azt kérem, hogy minden rendelkezésre álló erő legyen készenlétben a hadműveleteink támogatására és hasznára.

***
HL General Commando Nagyszeben, 1849. eln. 172/p.
Német nyelvű, eredeti tisztázat, illetve egykorú másolat fordítása.