Klapka György honvéd tábornok elbúcsúzik az I. hadtesttől, és közli, hogy annak parancsnokságát Nagy-Sándor József tábornok vette át. Méltatja a hadtest tevékenységét, és további harcra buzdít.
***
Klapka tábornok az 1-ső hadtesthez
Midőn ezen hadtest parancsnokságát átvettem egy célt tűztem ki, melly ugyan egy volt a nemzetével, s mellyet csak a reám bízott hadsereg ereje, hazaszeretete, s elszánt vitézsége által reméltem elérhetni. E cél a haza szabadsága s függetlensége kivívásának szent célja volt s én reményemben nem csalatkoztam.
Ti velem hűségesen megosztottatok a nehéz munkát, fogadjátok hű ragaszkodástokért, vas kitüréstekért [?]és vitézségtekért a haza nevében köszönetemet.
A haza jelenleg más tért jelölt ki ideiglenesen gyenge erőmnek, s én a haza parancsának hódolandó búcsút veszek egy időre tőletek, s a magyar kormány székhelyére távozom.
Hadtestem vezérletét, Nagysándor József jeles tábornok úrnak adom át azon biztos reményben: hogy valamint engem, úgy őt is hű szeretetetek, és tántoríthatatlan hűségtekkel ajándékozandjátok meg.
Bár megilletődve, de még is büszke, ön érzettel lépek új pályámra, mert oda azon édes emlék kísér, hogy véletek együtt jó sikerrel harcolék édes hazám szabadság harcaiban.
Nem válunk el egymástól, mert engem hivatásom osztatlan kapocscsal köt össze veletek.
Sok van még hátra, de a magyarok igazságos istene erőt ád harcotoknak; s még a magyar sereg karában erő, lelkében akarat van, nem féltem a hazát.
Olly hírt nevet szereztetek fegyvereteknek, melyről szólani fog a historia, emlékezni fognak a nemzetek, beszélni unokáitok, s rettegni fog az ellenség.
Legyetek a harcban tovább is kitűzött, derék fővezértek iránt bizalmasak, parancsnokaitokhoz hívek, s emlékezzetek meg búcsúzó vezéretekről, ki nektek, és fegyvereteknek köszöni azt; hogy édes hazája iránti tartozását némileg leróhatá.
A független haza áldása reátok!!!
Győzelem fegyvereiteknek!!!
Komárom, April hó 30-án, 1849.
Klapka mp.
***
HL 1848/49: 24/605.
Magyar nyelvű, korabeli sokszorosítás.
KAW SchA AFA KiU 183. fasc. 1849 – 4 – 243.