Puchner cs. kir. altábornagy jelentése a temesvári főhadparancsnokságnak a február 4-i vízaknai ütközetről, valamint a január 9-i piski csatáról, továbbá Bem azon törekvéséről, hogy csapatait összevonja Medgyes és Marosvásárhely között.

***

A császári királyi erdélyi hadtestparancsnokságtól
A császári királyi főhadparancsnokságnak, Temesváron
Főhadiszállás Nagyszeben, 1849. február 13-án.

E hó 4-én a Vízaknánál lezajlott ütközetben Bem felkelő seregét, – amelynek teljes harci ereje legfeljebb 8000 főt tett ki – tökéletesen megvertük és menekülésre kényszerítettük. Az ellenség Szerdahelyen, Szászsebesen és Szászvároson keresztül Dévára vonult vissza, ahol Magyarországról érkező segítségre vár. Ezen az úton szakadatlanul üldöztük őt, és 19 különböző űrméretű ágyút vettünk el tőle s mintegy 800 hadifoglyot ejtettünk, közöttük több tisztet, továbbá majdnem a teljes poggyászt elvettük jelentős lőszerkészlettel.

Amikor az ellenség a Maros-völgyben a Sztrigy folyónál elérte az előnyös állásokat Déva és Szászváros között, a piski hídnál befészkelte magát. Mindjárt a megérkezése után csatlakozott a serege töredékéhez a remélt erősítés Magyarországról 6000 emberrel és 14 3fontos és 6fontos löveggel.

Február 9-én reggel 8 órakor csapataink megtámadták az ellenséget az előnyös állásaiban. Támadás és védekezés egyformán makacs volt: csapataink háromszor ostromolták meg a hidat, míg végül az ellenség meghátrált. E szorongatott helyzetben Bem a leggyalázatosabb cselt alkalmazta, amely egyszerre megfosztott bennünket minden nehezen kivívott előnytől.

Amikor ugyanis csapataink megkezdték az előnyomulást, egy ellenséges zászlóalj békezászlóval, lábhoz tett fegyverrel oldalt állva maradt és tisztjei hangosan kiáltották, hogy meg akarják adni magukat. A tüzet ezen a ponton beszüntettük, és amikor intézkedéseket tettünk a magát megadó csapat lefegyverzésére és átvételére, egy ellenséges gyalogos a közelben levő üteg parancsnokát, Hitsch főhadnagyot szuronnyal leszúrta, az áruló csapat hátulról az előnyomuló oszlopainkra lőtt, és néhány, eddig e zászlóalj által álcázott ágyú gyilkos kartácstüzet nyitott. Egy ilyen gyalázatos, áruló magatartás meglepte a csapatainkat: valamennyi megingott és csak a részlegparancsnokok energiája volt képes a rendet újból helyreállítani. Az ütközet eldöntetlen maradt, mivel az ellenség ezzel az árulással időt nyert, hogy megfelelően rendezze a sorait.

Az ellenség sok halottat veszített és nagy a sebesültek száma, azonban a mi veszteségünk is számottevő, és sajnos gyászoljuk a hős Losenau ezredesnek, a Miksa Ferdinánd könnyűlovas-ezred parancsnokának a halálát.

Az a körülmény, hogy a délután 4 óráig tartó makacs harc következtében elfogyott majdnem a teljes lőszerkészletünk, arra kényszerített bennünket, hogy megkezdjük a visszavonulást Szászvárosra, majd onnan Szászsebesre, hogy a Szászpián és Alvinc közötti előnyös állásban megvárjuk a lőszerutánpótlást.
Az ellenség távolból követett bennünket anélkül, hogy zavarta volna a visszavonulásunkat.

Tizedikén éjszaka rohammal megtámadta az ellenség a jobbszárnyunk alvinci táborhelyét (két zászlóalj Bianchi, egy könnyűlovas-század 6 darab 6fontos ágyúval), visszavetette Gyulafehérvár felé és arra kényszerítette, hogy visszavonuljon a vár falai mögé.

Egyidejűleg érkezett hozzánk a hír, hogy a székelyek 6000 fő gyalogosból, 600 lovasból és 3 ágyúból álló erővel Felsőrákoson gyülekeznek és vagy azt tervezik, hogy betörnek a kőhalmi, esetleg a medgyesi székbe, egyrészt, hogy támadást hajtsanak végre Nagyszeben ellen, másrészt, hogy megvalósítsák az egyesülést Bem seregével. Ez új művelet következményinek a lehetőség szerinti megelőzésére Szászsebesről Nagyszeben környékére vonultunk anélkül, hogy az ellenség követett volna bennünket.

Ma arról értesültünk, hogy Bem Szászsebesről a Maroson felfelé manőverezik. Úgy tűnik, hogy ez kapcsolatban áll a székelyek mozdulataival, és ha Bemnek sikerül Kolozsvárról, Besztercéről és a Székelyföldről minden rendelkezésre álló erőt Medgyes és Marosvásárhely között magához vonnia, továbbá, ha Vetter felkelővezér – mint hírlik – 4000 emberrel és 12 ágyúval csakugyan közeledőben van Magyarországról, akkor helyzetünk kritikusabbá válik, mint volt bármikor is.

Itt van tehát már a legsürgősebb pillanat, hogy az ígért segédcsapat Glaeser altábornagy úr parancsnoksága alatt gyorsan elinduljon Erdélybe, éspedig: a Marosvölgyben felfelé, ha Vetter még nem nyomult előre Déváig, ellenkező esetben azonban a hátszegi völgyön keresztül.

Az egyesülés a mi hadtestünkkel, vagy legalább egy összehangolt tevékenység kisegít bennünket a kedvezőtlen helyzetből, és nem kétséges, hogy a kombinált hadműveletek akkor a legkedvezőbb eredményt fogják szolgáltatni.

Ha még idejében érkezik a császári királyi főhadparancsnokságtól a szíves értesítés a segéderő közeledéséről a Maros-völgyön keresztül, akkor egy Szászsebes felé irányított művelettel, amelyet most az ellenség egyáltalán nem szállt meg, megkönnyítjük az egyesülést.

Puchner altábornagy

***
HL General Commando Temesvár, Kriegsrath, 1849. 175/K.R.
Német nyelvű, eredeti tisztázat fordítása.