A magyar képviselőház elismerése Perczel Mór honvéd ezredesnek Roth és Philippovics cs. kir. tábornokok csapatai elfogásáért.
***
A képviselőház határozata az 1848-i október 7-i győzelem tárgyában
A képviselő ház hazafiúi örömmel vette Perczel Mór ezredesnek azon kedves jelentését, mellyből a nemzetnek tudtára adatik: hogy vitéz Perczel Mór ezredesünk vezérlete alatt diadalmaskodó hadseregünk vitézsége, segíttetve a felkelő népnek lelkes közremunkálásától, alig egypár ezernyi rendes erővel a pártütő Jellačićnak Roth és Philippovics alatti, majd három annyi zsoldosait, legügyesebb tapintattal és a magyar nemzet fiaihoz méltó elszántsággal egy csapással és egyszerre megsemmisítette, és mind a főnököket, mind az egész sereget, részünkről majd semmi veszteséggel az ország foglyaivá tette.
Büszke a nemzet illy hadseregre, melly a történetben ritka diadala által a magyar vitézség régi hírét, és a magyar lobogók európai becsületét fegyelmi kitüntetésével is írta a történet lapjaira, s a nemzetnek hálás emlékezetébe, – és a nemzet képviselői mind Perczel Mór ezredes vezérnek, mind a megnevezett vitézeknek, úgy ezen egész hadsereg minden egyes tagjainak is méltányos megismerésüket nyilvánítják és a felkelő népnek lelkes közremunkálását az egész hazával tudatják, egyszersmind felhívják a diadalmas vezért, hogy mindazon egyes vitézeinknek neveit körülményes jelentésében minélelébb tudassa a honvédelmi bizottmánnyal, kik magokat személyesen is kitüntették, hogy azokat addig is, míg a törvényhozásnak vitéz hadseregünkre már meghatározott hálája tettlegesen foganatosíthatóvá lesz, méltó figyelmének érdemesítésével kitüntethesse.
Kelt Pesten a képviselőháznak 1848-ki october 11-én tartott üléséből.
Pálffy János m.k. alelnök
Záborszky Alajos m.k. jegyző
***
HL 1848/49: 52/149a.
Magyar nyelvű nyomtatvány.