Leiningen cs. kir. vezérőrnagy jelentése az aradi vár 1848. december 14-i felmentéséről és élelmiszerrel ellátásáról.
***
Tényállás
A magas császári királyi temesvári haditanács az elmúlt év december 10-én alulírottnak azt a feladatot adta, hogy a keményen szorongatott Arad várába egy 250 kocsi élelmiszerből és 70 ökörből álló szállítmányt vezessen. E célra 1 zászlóalj Sivkovichot, 1 zászlóalj Leiningent, 6 század Schwarzenberg-ulánust, 2 gyalogüteget, 1 osztály román-bánáti határőrt bocsátottak a rendelkezésemre a temesvári helyőrségből, és az utolsó alakulat Arad helyőrségének megerősítésére szolgált.
Egy Erdélyből kiküldött, 1 zászlóalj Bianchiból, 4 román századból, 2 század Károly Ferdinándból, 1 Miksa-féle könnyűlovas századból, 1 szárny székely huszárból, 1200 fő népfelkelőből és 120 román lovas lándzsásból álló oszlop állt még a rendelkezésemre, amely egyidejűleg indult el Lippáról Arad irányába.
Az egész rendelkezésemre álló haderő 2 200 fő sorgyalogosból, 800 fő lovasból, 18 ágyúból és 1200 népfelkelőből állott, amely utóbbira azonban egy komoly ütközetben igen kis mértékben lehetett csak számítani.
Beérkezett jelentések szerint Újaradot 9000-től 12 000 gyalogos, 400 fő lovas és 12 löveg tartotta az ellenség részéről megszállva, miközben hasonló erő állott 20-25 löveggel Óaradon, és Száderlaknál, az állás jobb szárnyán, egy 12fontos üteg fedezete mellett hidat vertek.
A Temesvárról Aradra vezető út bal szárnyán 4 000 fő felkelő állott Billietnél egy teljesen felszerelt üteggel és a Hannover-huszárok egy osztályával, míg a 12 000 főből és 40 lövegből álló felkelő sereg az egykori Kiss ezredes parancsnoksága alatt – ebben az időben frontálisan gyengén foglalkoztatva – a Bánát vonóerejének energikus felhasználásával komolyan fenyegethette a visszavonulási vonalamat.
December 10-én az oszlopommal Temesvárról Orcifaluba meneteltem. Az ottani lakosság révén nemcsak Újarad erős megszállásáról értesültem, hanem azt is közölték, hogy az ellenség tudomást szerezve az előnyomulásomról, a temesvári út bejáratait erősen elsáncolta és ágyúkkal megszállta. Tekintetbe véve ezt a körülményt, valamint a fenyegető ellenséges szárnyállást, elhatároztam, hogy egy gyors oldalmenettel előbb egyesülök az erdélyi oszloppal, és mindkét ellenséges állás ellen arcvonalat nyújtó támadást intézek.
Oszlopom még az nap Fiskútra menetelt, a másodikon Alliosra, ahol megtaláltam az összeköttetést az erdélyi oszloppal, és ezzel egyesülve a temesvári úttal párhuzamosan Kisfaludról 14-én támadásra előrenyomultam.
Arad vára szorosan a Maros mellett fekszik egy félköralakú hajlásban. A szárazföldi oldal a vármező szélén van, Kisszentmiklós és Újarad helységek által lezárva, a vár lőtávolságán kívül.
A kombinált oszlopot szárnyankénti dandár-felállásban úgy nyomultattam előre, mégpedig a jobb szárnyat oszlopban, a balt pedig vonalban, hogy az első a Marosra támaszkodva Kisszentmiklós csücskét támadja meg, a balt azonban felvonulva a jobb szárny fedezésére lehetett felhasználni.
Hogy ebből az állásból a számomra kitűzött feladatot megoldjam, birtokába kellett jutnom Szentmiklós azon részének, amely a Marosra támaszkodik, mivel onnan a Maros-hajlat mentén egy út gyorsan a vár ágyúi alatt vezet, és a túloldali Maros-part nyugtalanításai ellen egy magas töltés meglehetős biztonságot nyújt.
Az ellenség, amint megpillantott bennünket, a centrumában felállított csapatokat gyorsan a veszélyeztetett szárny irányába vonta, és Szentmiklós csücskéből s a legközelebbi ékművekből ádáz ágyútüzet nyitott.
Anélkül, hogy a tüzet viszonoztam volna, az oszlop 18 ágyúját – amelyek alig tíz napja állított lovakkal voltak fogatolva, és melyeket zömében a Leiningen-gyalogság zenészei és egyéb napszámosok kezeltek – 1200 lépésnyire személyesen előrevezettem, és előnyomulás közben heves csatatűzzel, majd később ütegenkénti tűzzel nemcsak elhallgattattam az ellenséges ágyúkat, hanem oly mértékben megrendítettem a felállított tartalékot is, hogy a Bianchi- és a Leiningen-zászlóaljak erre előnyomulásra rendelt ostrom-oszlopai elől vad futásban elhagyta a falu e részét, és Szentmiklós hátul fekvő szilárd kaszárnyájában és gazdasági épületeiben kívánta a lábát megvetni.
Az út az élelmezési oszlop számára szabaddá vált, és a feladatomat teljesítettem.
A csapatok példás rendje és ragyogó vitézsége, az ellenség pánikszerű rémülete azonban arra késztettek, hogy megragadjam a pillanatot, hogy az ellenséges visszavonulási vonalat a száderlaki hídnál veszélyeztetve az ellenséget megelőzzem, hogy a mintegy félóra hosszú, jól megerősített vonalat elfoglaljam és a baloldali Maros-part teljes megtisztítását az ellenségtől kivívjam.
A bal szárnyat lépcsőzetesen előre rendeltem a helységben harcoló oszlopok támogatására, magam személyesen az élére álltam a bal szárnyon felállított hat század Schwarzenberg-ulánusnak, és gyors iramban igyekeztem elérni az ellenség újaradi és száderlaki visszavonulási vonalát. Ez az ellenség szeme láttára végrehajtott művelet annál inkább késztette az ellenséget a szélső védelmi pontok vad menekülésben való elhagyására, mivel az ellenséges lovasság, amely a főúton gyülekezett, az ott elhelyezett tüzérséggel és gyalogsági tartalékkal együtt egyidejűleg gyorsan átvonult a hídon, és ezt maga után lebontotta.
A még a helységben található ellenséges csapatok arra kényszerültek, hogy a Maros mentén fekvő házak oltalma alatt tutajokon és csónakokon átkeljenek. Az utánuk siető Leiningen- és Sivkovich-oszlopok azonban közülük 200-nál többet elfogtak, sokat lemészároltak és 3 ágyút, 3 lőszerkocsit, egy csomó fegyvert, málhát, stb. foglaltak.
Délután 4 órakor az élelmezési oszlop a várban volt, de ellenség se volt már a Maros jobb partján.
Ez utóbbiak és a nagy erkölcsi hatás, valamint a tüntetések révén három napig sikerült háborítatlanul a vár előtt állnom, és sikerült számára két 60fontos, két 30fontos ágyút, 10 mozsarat, 200 mázsa lőport és egyéb kész lőszerrészeket Temesvárról magamhoz vonnom, az ellenség valamennyi ostromszerét megsemmisítenem, továbbá 1000 mérő gabonát és kukoricát, valamint egy teljes lóhajtású malmot a várba szállítanom, és a szemben, a szárnyon és a hátban lévő jelentős ellenséges haderők ellenére, elválasztva az erdélyi oszloptól, visszavonulásomat a temesvári várba támadás nélkül megkezdenem.
E rövid ábrázolásból, amit a csatolt vitézségi igazolás, valamint a magas temesvári haditanács elismerése is igazol, annál inkább megalapozottnak gondolom a kérelmemet a Mária Terézia-rend elnyerésére, mivel e csata nem jelentéktelen eredményeit, Kisszentmiklós megrohamozása után, a saját elhatározásomból foganatosított műveletek és személyes közreműködésem javára kell írni.
Ezért tisztelettel kérem a magas káptalantól a Mária Terézia-rend odaítélését.
***
HL 1848/49: 7/297.
Német nyelvű, eredeti fogalmazvány fordítása.
KAW SchA AFA KiU 179. fasc. 1848 – 12 – 31.