HunHír.info

2017. Földanya hava 21. nap, Földanya ünnepe napja.

Távozhat a korábbi III/II-es Tasnádi László államtitkár

2016. december 01. 16:33
Hunhír.info

A 24.hu információi szerint a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára hetekkel ezelőtt jelezte távozási szándékát Pintér Sándornak. Ezt az Indexnek is megerősítette több rendészeti forrás.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Tasnádi László a rendszerváltás után jelentős szakmai karriert futott be, kezdetben az Információs Hivatalnál, azután a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatánál, majd az APEH bűnügyi igazgatójaként. Tasnádi László 2010 óta a belügyminiszter kabinetfőnökeként több mint 70-szer képviselte a tárcát nyilvános bizottsági üléseken.

A rendszerváltás előtt azonban III/II-es ügynök volt operatív tisztként dolgozott, Nagy Imre újratemetéséről is jelentett többek között, ami 2014-ben derült csak ki a széles közvélemény számára.

Orbán akkor a védelmébe vette őt, de például a CÖF nem kért Tasnádiból, a lemondását követelték. Maradt akkor a helyén, annyira, hogy 2016-ban állami kitüntetést kapott. Áder az 1956-os évforduló emléknapján, valamint a rendszerváltás 27. évfordulójának alkalmából rendőr altábornaggyá léptették elő, Lázár szerint kínos Tasnádi kitüntetése.

Áprilisban Tasnádi egyenesen hivatkozási alapként használta a pártállami múltat, amikor azt mondta, a nyomozóhatóságok és titkosszolgálatok koordinációja jobb volt az 1970-es években, mint most.

Az Index úgy tudja, az is rosszul eshetett neki, hogy még a Fidesz rendészeti kérdésekkel foglalkozó politikusai sem álltak ki mellette nyilvánosan.

Lehetséges utódjaként Bolcsik Zoltán vezérőrnagyot, a belső elhárítás főigazgatóját, illetve Kiss Zoltánt, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) tavaly kinevezett főigazgatóját emlegetik.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A dzsihád és a Nyugat öngyilkossága - Pawel LisickiA dzsihád és a Nyugat öngyilkossága
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A magyar környezet atlasza - Faragó ImreA magyar környezet atlasza
Térkép - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat