HunHír.info

2017. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Hazudott az ORÖ elnöke - Több mint 2,5 millió forintért kelt el a „rossz állapotú” autó

2016. november 30. 07:11
Hunhír.info

A korábbi önkormányzati személygépjármű megromlott műszaki állapota és közlekedésbiztonsági szempontok tették szükségessé az új hivatali autó beszerzését – ezt állította nemrég a Magyar Nemzetnek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke azzal kapcsolatban, miért volt szükséges egy 2015-ös évjáratú, 7 millió forintos, Audi A4 típusú autó beszerzése. Mára kiderült, hogy Balogh János hazudott, erről pedig hivatalos dokumentum is tanúskodik.

Magyar Menedék - Migránsokk

Lapunk birtokába került ugyanis a Porsche Buda márkakereskedés vételi ajánlata, ami szerint több mint 2,5 millió forintot kínált a kisebbségi szervezetnek a korábbi „rossz műszaki állapotú” hivatali autóért. A Volkswagen Tiguan típusú járművet végül meg is vásárolta a Porsche Buda a kínált összegért, ám várhatóan még magasabb áron fogja értékesíteni, ha a vételárhoz hozzáadjuk a kereskedés hasznát is.

Az, hogy a társaság megvásárolta az autót, nem meglepő, ugyanis októberben az ő szakszervizük mérte fel az elnöki jármű állapotát. Ezen a szemlén pedig azt állapították meg, hogy nincs komoly műszaki probléma az autóval. A szakszerviz mindössze 166 ezer forintnyi szerelési költséget számolt fel, de más, szükséges javítanivalót nem talált.

Az új hivatali jármű beszerzése miatt egyébként törvényességi felügyeleti eljárás indult a kisebbségi szervezetnél. Budapest Főváros Kormányhivatala roma politikusok beadványa nyomán azt vizsgálja, jogszerű volt-e az autóbeszerzés, ugyanis a képviselők szerint az ORÖ vezetőjének a közgyűlés felhatalmazása nélkül lízingelik a luxusautót. Az új járművet szeptember vége óta használja Balogh János, ami azért érdekes, mert már több hónappal korábban – egy birtokunkba került hangfelvétel alapján – arról panaszkodott az ORÖ hivatalvezetője, hogy csődközeli helyzetben van a kisebbségi önkormányzat.

mno

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Atilla fia, Csaba királyfi - Lezsák SándorAtilla fia, Csaba királyfi
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Globális agymosás - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális agymosás
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Emlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből - Széll Kálmánné Vörösmarty IlonaEmlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat