HunHír.info

2017. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Késsel esett neki az amerikai egyetemistáknak a szomáliai néger

2016. november 29. 06:13
Hunhír.info

Merénylet történt az ohiói Columbus állami egyetemén hétfőn, a hatóságok szerint legkevesebb tíz diák megsebesült. Az első hírek még lövöldözésről szóltak, de később a hatóságok azt közölték, hogy a merényletet késsel követték el. Kiderült: az elkövető szomáliai férfi, és az egyetem hallgatója volt.

Az egyetemet a rendőrség körülzárta, az elkövetőt később agyonlőtték. A rendőrség a kora délutáni órákban nyilvánosságra hozta, hogy az elkövető szomáliai férfi volt, késő délután pedig az egyetemi rendőrség vezetője, Craig Stone sajtóértekezletén már azt is bejelentette, hogy a merénylő a 18 éves Abdul Razak Ali Artan, az egyetem hallgatója volt, aki az egyik családtagja nevére bejegyzett autóval száguldott be a kampuszra. Az ohiói rendőrség szerint Artan legálisan tartózkodott az Egyesült Államokban.

Az egyik diák az ABC televíziónak elmondta: ő egy férfit látott, aki egy nagy késsel hadonászott, és megpróbálta a körülötte lévőket megsebesíteni. Több diák a mobiltelefonján rögzítette a történteket. Az ohiói állami egyetem fő kampuszán mintegy 60 ezer diák tanul.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Magyar ősmesék - Bíró LajosMagyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyelvédesanyánk - Czakó GáborNyelvédesanyánk
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat