HunHír.info

2017. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Újabb német matuzsálemre csukódik örökre a börtönajtó - el tudják képzeni, hogy egy GULAG őrt meghurcoljanak?

2016. november 28. 14:15
Hunhír.info

Auschwitz250.jpgJogerőre emelkedett az egykori auschwitz-birkenaui náci munkatábor egyik utolsó élő őrét, Oskar Gröninget elmarasztaló ítélet, közölte hétfőn a német szövetségi legfelső bíróság (BGH). A lágerőrt négy év szabadságvesztésre ítélték bűnrészesség miatt magyarországi zsidók százezreinek legyilkolásában.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

A BGH helybenhagyta a lüneburgi tartományi bíróság tavaly júliusi ítéletét, amelyben kimondták, hogy Oskar Gröning legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a haláltáborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenységével.

A hannoveri ügyészség enyhébb, három és fél év szabadságvesztés kiszabását kérte, de elfogadta az ítéletet. A védelem a vádlott felmentését kérte a bíróságtól, majd az ítélet felülvizsgálatát kérte a BGH-tól. A legfelső bírósághoz fordult több mellékvádló is, ők azt akarták elérni, hogy ne bűnrészesként, hanem társtettesként ítéljék el a 95 éves vádlottat.

A BGH valamennyi felülvizsgálati kérelmet elutasította. Közleményében kiemelte, hogy az elítéltnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban. A náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként legkevesebb három napon a haláltábor vasútállomásának peronján – a “rámpán” – teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba deportált emberek csomagjainak őrzése volt.

Ez a tevékenység azt szolgálta, hogy ne az áldozatok szeme előtt kutassák át a holmijaikat, mert az megtörhette volna gyanútlanságukat és lázongáshoz vezethetett volna. Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy “csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát”.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr a BGH közleménye szerint abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.

Oskar Gröning ellen 1977-ben is folytattak nyomozást, de az eljárást vádemelés nélkül lezárták. A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) más lágerőrökkel is foglalkozott, de vádemelést nem kezdeményezett, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítélet kiharcolására.

A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben 5 év börtönre ítélte Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a láger 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, és a ZSt valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett.

(AP)

Ő volt az első ember, akit nem konkrét tetteiért ítéltek el, hanem pusztán azért, mert a koncentrációs táborban dolgozott.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Trianon és a Harmadik Világháború - Badiny Jós FerencTrianon és a Harmadik Világháború
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat