HunHír.info

2017. Napisten hava 25. nap, Koppánd napja.

Betiltják a mecsetet és a muszlim viseletet Ásotthalmon - DE A BUZIK SEM ÖRÜLHETNEK!

2016. november 24. 17:25
Hunhír.info

Úttörő jelleggel szeretne példát mutatni más önkormányzatoknak a külső betelepítési vagy bármilyen felforgató szándék elleni védelem kapcsán Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

A település képviselői megszavazták, hogy tiltsák meg a mecset- és minaretépítést, a müezzin működését, a teljes testet fedő muszlim női viseletet, valamint ennek a strandon használt változatát. Ezen kívül megtiltanak minden olyan propagandát, ami nem férfi és nő kapcsolatán alapuló házasságot, illetve szülő–gyerek viszonyon nyugvó családot hirdet.

A drasztikus intézkedés célja az, hogy a jövőben bárki költözzön is a településre, fogadja el és tartsa be a helyi közösség sok évszázados hagyományait, illetve így szeretnének reagálni az alaptörvény-módosítás körül a parlamentben kialakult helyzetre.

A döntést részben azzal indokolják, hogy a kvótanépszavazáson 3,3 millió ember szavazott az ellen, hogy külső erő tömegesen migránsokat telepítsen be az országba.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Bethlen István angliai előadásai - Bethlen IstvánBethlen István angliai előadásai
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyar nagyasszonyok
Magyar nagyasszonyok
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat