HunHír.info

2017. Napisten hava 25. nap, Koppánd napja.

Jobbik: Völner Pál ostobaságokat beszél

2016. november 23. 10:35
Hunhír.info

Ha az alaptörvény módosítása kapcsán a Jobbik által beterjesztett javaslatot elfogadnánk, akkor turistavízumot sem lehetne kiadni - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára esztergomi sajtótájékoztatóján kedden. A Jobbik szerint nem a Magyarországra történő beutazás vagy itt tartózkodás ellenértéke, hanem annak az eljárásnak az díja, mely során a magyar hatóságok egyáltalán foglalkoznak egy üggyel.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A politikus rámutatott, az állam ebben az esetben is illetéket szed, ami az országba való belépés ellenértékének tekinthető. “Ebből is látszik, hogy ennek a pártnak nincs sem kormányzati, sem önkormányzati vezetési tapasztalata” – fogalmazott Völner Pál, aki szerint a Jobbik “mondvacsinált okkal hátrált ki” az alaptörvény módosításából. A politikus kijelentette, furcsa koalíció jött létre az alaptörvény módosítása körül, amelyben az ellenzék nem az ország érdekeit veszi figyelembe, hanem a pillanatnyi pártérdekek mentén politizál. Völner Pál hozzátette, a következő időszakban az Alkotmánybíróság vizsgálja azt az ombudsmani beadványt, amely szerint a kötelező áttelepítések az emberi jogokat is sértik, hiszen senkinek nem írhatják elő, hogy egy másik országban éljen, mint ahová bevándorolni kívánt.

Jobbik: Völner Pál ostobaságokat beszél

Völner Pálnak igazságügyi államtitkárként illene tudnia, hogy az illeték – még egy turistavízum esetén is – nem a Magyarországra történő beutazás vagy itt tartózkodás ellenértéke, hanem annak az eljárásnak az díja, mely során a magyar hatóságok egyáltalán foglalkoznak egy üggyel. Az illetéket – ellentétben az ellenértékkel – az ügyfélnek akkor is meg kell fizetnie, ha a vízumkérelmet a magyar hatóságok elutasítják. Völner Pál tehát vagy tudatosan meg akarja téveszteni a magyar közvéleményt, vagy pedig nem ért ahhoz, amit csinál - áll a párt közleményében.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel - Szendrey Marót ErvinA Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Mesék Mátyás királyról
Mesék Mátyás királyról
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat