HunHír.info

2017. Napisten hava 25. nap, Koppánd napja.

Marx a mai afrikai migránsokról: gorillaszármazékok

2016. október 16. 21:07
Hunhír.info

Amikor 1993-ban eltávolították a Jászai Mari térről Marx és Engels szobrát, Vitányi Iván, a mai DK 1-es számú parttagkönyvének tulajdonosa, a Népszabadság című lapban azt felháborodott cikkben támadta, de azzal vigasztalódott, hogy a két gondolkodó annál nagyobb lesz, minél többet forgatják műveiket.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Lovas István hu

Ugye ismert, hol van a Jászai Mari tér? Igen, ott. És rajta a mostani Képviselői Irodaház, amely 1950 és 1953 között az ÁVH központja, majd az MSZMP székháza volt.

Ami az előbbit, az ÁVH-korabeli működését illeti, a Margit hídtól lefelé mintegy kétszáz méteren át azért tiltották a dunaparti pecázást, mert, gyanítható, a Váradi Júlia nevű klubrádiós újságíró apja tervezte épület alagsorában helyezték el az emberdarálót.

És miután Vitányi Iván tanácsát érdemes követni, a migránskérdés kapcsán megnéztem, miket írtak marxistái a négerekről.

Például Engels, aki amikor arról értesült, hogy Paul Lafargue, Marx sógora – akiben egy csipetnyi néger vér csordogált – szocialista jelöltként indul a választásokon egy olyan kerületben, amelyben a párizsi állatkert is található, ezt írta: “Mivel a nigger minőségét tekintve egy fokkal közelebb áll az állatok birodalmához, mint mi, kétségtelen, hogy ennek a kerületnek ő a legmegfelelőbb képviselője”.

Marx egyébként családi körben Lafargeu-ot „gorillának” vagy „negrillónak” nevezte.

Marx saját maga dicsérte Pierre Trémaux francia néprajzkutató felfedezéseit, aki azzal érvelt, hogy az emberi faj a fejlődés eredményeként jött létre, de a négerek a társadalmi visszafejlődés termékei.

“A visszamaradt néger nem a kifejlett emberszabású majom, hanem egy visszafejlődött ember (un homme dégénéré)”, írta Trémaux. Marx nagyra becsülte Trémaux munkáját, mint amely “jelentős előrelépést jelent Darwinhoz képest” és egy füst alatt egy “egy gorilla leszármazottjaként” aposztrofálta azt a kreol férfit, aki feleségül vette unokahúgát.

Vitányi tehát marxista/rasszista és arra buzdított bennünket, ássuk elő, milyen véleménnyel lett volna ma az afrikai migránsokról az ő, Krausz Tamás és hasonszőrűjeinek szellemi atyja.

Lovas István hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A felemelkedés rejtélyei - David WilcockA felemelkedés rejtélyei
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD - Kassai Lajos, Kaszás GézaA Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD
DVD - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
BER BERE BERÉNY avagy helynévadás a Kárpát-medencében - Faragó ImreBER BERE BERÉNY avagy helynévadás a Kárpát-medencében
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 040 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat