HunHír.info

2017. Földanya hava 23. nap, Pöszke napja.

Kihegyezett karóval támadt a katonanőre egy szír férfi Röszke közelében - Izraelben simán agyonlőtték volna

2016. október 16. 10:39
Hunhír.info

katonak-a-hataron-250.jpgA Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke külterületén a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre - tájékoztatta a főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi - akit Németországban az eddigi adatok szerint menekültként vettek nyilvántartásba - a magyar-szerb határon felállított kerítésen keresztül kívánt Szerbiába jutni Röszke külterületén csütörtök este, úti célja Törökország volt.

A férfit észrevette a három társával szolgálatot teljesítő őrvezető nő, aki egy kicsit eltávolodott kollégáitól. Ekkor a gyanúsított egy közel egy méteres, kihegyezett akáckarót feje fölé emelve rátámadt a sértettre, mintegy 15 méter távolságból felé közeledve. Ezt észrevették a katona járőrtársai is, akiknek egy méterre a sértettől sikerült megállítaniuk a szír férfit, és így megakadályozták a támadás befejezését - tudatta a csoportvezető ügyész.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész. - Andreas MoritzAz egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész.
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Atilla fia, Csaba királyfi - Lezsák SándorAtilla fia, Csaba királyfi
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Ész és Hit - Czakó GáborÉsz és Hit
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szerencsénk volt, túléltük... - Nógrádi GyörgySzerencsénk volt, túléltük...
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel - Szendrey Marót ErvinA Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat