HunHír.info

2017. Szelek hava 24. nap, Sellő napja.

Na, már nem lesz Németország a betolakodók „aranybányája"

2016. október 12. 18:30
Hunhír.info

A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette törvényjavaslatát az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról. A jogszabálytervezet szerint a nem német uniós állampolgárok nem kaphatnak szociális vagy munkanélküli támogatást, ha nem dolgoznak Németországban vagy nem szereztek korábbi németországi munkaviszony révén jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira.

Magyar Menedék - Soros

Szociális támogatás csak akkor jár, ha az illető öt éven keresztül állami segítség nélkül gondoskodott magáról.

Azonban az érintettek kaphatnak úgynevezett áthidaló támogatást azt alapvető szükségletek kielégítésére, de csak egy hónapra, és kaphatnak hitelt is, amelyből viszont kizárólag hazautazásuk költségét fedezhetik.

Andrea Nahles szociális és munkaügyi miniszter a kormányülés után kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy a javaslat célja egy fontos kérdés tisztázása: “a törvénytervezettel helyreállítjuk a jogbiztonságot, egyértelművé tesszük, hogy aki Németországban él, dolgozik és járulékot fizet, jogosult szociális ellátórendszereink juttatásaira”, de “azoknak az esetében, akik még soha nem dolgoztak Németországban és létfenntartásukhoz állami segítségre szorulnak, az az alapelv érvényesül, hogy a támogatást a származási országban kell igényelni”.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Iszlám és kard - Ónody GyörgyIszlám és kard
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Vatikán megdöbbentő titkai - Összeesküvés elméletek sorozatA Vatikán megdöbbentő titkai
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A világ sokkal több - Szerb Antal füveskönyve - Szerb AntalA világ sokkal több - Szerb Antal füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szent László - Kard és glória - Benkő LászlóSzent László - Kard és glória
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat