HunHír.info

2017. Magvető hava 17. nap, Balajtár napja.

Ügyvédje szerint a börtön teszi vadállattá szegény párizsi terroristát

2016. október 12. 11:10
Hunhír.info

Salah Abdeslamnak, a tavaly november 13-ai, 130 áldozatot követelő párizsi merényleteket végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélőjének ügyvédjei lemondtak ügyfelük védelméről, mert továbbra is hallgat, és nem tart igényt jogi képviselőre.

Magyar Menedék - Migránsokk

A terrorista mostantól egyedül áll a vizsgálóbírók elé. "Úgy döntöttünk mindketten, hogy lemondunk a védelméről. Meggyőződésünk, hogy nem fog beszélni, és ragaszkodni fog a hallgatás jogához" - mondta szerdán Frank Berton francia ügyvéd belga kollegája, Sven Mary mellett állva a BFM francia hírtelevíziónak. "Mit tehetnénk ebben a helyzetben? Az elejétől kezdve megmondtuk, előre jeleztük, hogy amennyiben az ügyfelünk hallgat, lemondunk a védelméről" - tette hozzá a francia sztárügyvéd.

"Amikor az embernek az az érzése, hogy szociális látogatásokra jár a börtönbe, egy adott ponton döntenie kell" - mondta Sven Mary.

Frank Berton elmondta, hogy Abdeslam írt a vizsgálóbírónak, hogy tájékoztassa: nincs többé szüksége ügyvédi képviseletre.

"Az első franciaországi kihallgatásán még azt is mondta a bírónak, hogy később beszélni fog. Tucatszor találkoztam vele, rendszeresen beszéltünk telefonon. Jelenleg a terrorelhárítási bíró semmilyen kérdésére nem hajlandó válaszolni. Úgy gondolom, hogy nem lesz más ügyvédje. Nem akarja. Salah Abdeslam feladta. Ez olyan, mint egy öngyilkosság, attól tartok" - mondta a francia ügyvéd a Le Nouvel Observateur című francia hetilapnak adott interjúban.

Mindkét ügyvéd szerint a hallgatás oka a fogva tartás körülményeiben keresendő.

"A börtön vadállattá formálja Salah Abdeslamot. Az ablakát plexiüveggel fedték be, nem mehet a levegőre. A fogva tartás körülményei pszichológiai kínzásnak felelnek meg" - mondta Sven Mary.

Az ügyvédek Abdeslam 24 órás kamerás megfigyelését is szóvá tették. Salah Abdeslam július végén az Államtanácshoz fordult az állandó megfigyelés felfüggesztése érdekében, de a terrorcselekmények rendkívüli jellegére hivatkozva, amelyekkel vádolják, a kérést a legfőbb közigazgatási és bírósági szerv elutasította.

Abdeslam az egyetlen ismert - és életben maradt - tagja annak a terroristacsoportnak, amely öngyilkos merényletek és lövöldözések során 130 emberrel végzett tavaly november 13-án Párizsban. Négy hónapi hajtóvadászat után március 18-án Belgiumban fogták el a rendőrök, s április 27-én a belga hatóságok átadták Franciaországnak, azóta egy szigorúan őrzött börtön biztonsági kamerák által megfigyelt magánzárkájában él Fleury-Merogis-ban. A belgiumi születésű (marokkói felmenőkkel rendelkező), 26 éves francia állampolgárt terrorcselekmények elkövetésével és emberöléssel vádolják. Amióta átvitték Párizsba, háromszor próbálták kihallgatni, de egyszer nem volt hajlandó vallomást tenni.

Hunhír.info - MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat