HunHír.info

2017. Magvető hava 23. nap, Nemzeti ünnep, Gyöngy napja.

Az Európai Bírósághoz fordulnának Staudték a CETA miatt

2016. október 11. 13:38
Hunhír.info

A Jobbik szerint az Európai Bírósághoz kellene fordulni az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) miatt, mert az sérti az uniós jogot.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha az egyezmény jogilag nem felel meg az uniós jognak, akkor a politikai vita is meddő.

Megjegyezte: az EU gyakorlata nem engedi, hogy párhuzamos bíróságok alakuljanak ki, emellett aggályos, hogy félre lehetne tenni a környezetvédelmi szabályokat.

Képviselőtársa, Bana Tibor szerint a Fidesz cinikus álláspontot képvisel és úgy tesz, mintha a mindent megtenne a nemzeti érdekek védelmében, holott a megállapodás veszélyezteti a nemzeti önrendelkezését, Magyarország környezet- és egészségvédelmi biztonságát.

Szerinte a kormánypártok feladják az ország GMO-mentességét, az állam-befektető vitarendezési mechanizmus pedig azt eredményezi, hogy multinacionális cégek beperelhetik a nemzetállamokat. Az egyezmény hátrányos a munkavállalóknak és a kis- és közepes vállalkozásoknak is - tette hozzá az ellenzéki politikus egy "Együtt sikerülhet! állítsuk meg közösen a CETA-t és a TTIP-t!" feliratú molinó előtt.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
 - Rákos Katalin
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
XII. Piusz és a zsidók - Gordon ThomasXII. Piusz és a zsidók
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat