HunHír.info

2017. Áldás hava 28. nap, Délceg napja.

Megerőszakoltak és kiraboltak egy fiatal magyar nőt Debrecenben

2016. október 11. 09:56
Hunhír.info

Megerőszakoltak egy húsz év körüli nőt szombatra virradóan a debreceni Bem téren – tudta meg a Hajdú-bihari Napló. Értesülésünket a megyei rendőr-főkapitányság lényegében megerősítette: azt közölték, szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Egybehangzó információink szerint a sértett lány hazafelé tartott, amikor a megyei könyvtár épülete közelében egy férfi rátámadt. Bár segítségért kiáltott, s megpróbált védekezni, nem bírt vele, a dulakodásban ütéseket is kapott. A férfi ezt követően a könyvtár melletti bokrokba teperte a nőt, a ruháit leszaggatta róla.

Úgy értesültünk, a tettes, miután elvette a nő pénzét, gyalog menekült a helyszínről, a sértettnek pedig egy arra közlekedő taxis nyújtott segítséget.

Az elkövetőt egyelőre keresik. A rendőrség hétfőn mindössze annyit közölt, hogy az elkövető azonosítását és felkutatását a rendőrök nagy erőkkel folytatják, egyéb információt a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívántak adni.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Globális agymosás - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális agymosás
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A múltból a jövőbe - Csath MagdolnaA múltból a jövőbe
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
XII. Piusz és a zsidók - Gordon ThomasXII. Piusz és a zsidók
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A földönkívüliek - Arany LászlóA földönkívüliek
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat