HunHír.info

2017. Magvető hava 21. nap, Bise napja.

Az apáca leleplezi a kontinensfoglalókat - Farkasokat engedtünk be bárányok helyett

2016. október 10. 17:17
Hunhír.info

menekultek-tamadnak-250.jpgA „modern Teréz anyának” is becézett szíriai ortodox nővér arra figyelmeztetett a német médiában, hogy az európai menekültpolitika „farkasokat” engedett be a Szíriában rekedt „bárányok” helyett. Hatune Dogan nővér szerint a hithű muzulmánok tömegei komoly fenyegetést jelentenek a kontinens számára. A nővér egyébként már 26 éve segíti a közel-keleti keresztényeket és a jazidikat.

Magyar Menedék - Migránsokk

Hatune úgy véli, a kontinensre érkező bevándorlók olyan muszlimok, akik nem akarnak idomulni az európai értékekhez, hanem a Koránra hivatkozva megtagadják az integrációt. A keresztényüldözés ellen küzdő nővér szerint az igazi elnyomástól azok szenvednek, akik továbbra is Szíriában és Irakban bujkálnak, mert nincsen pénzük arra, hogy eljussanak Európába.

„Édesanyákról, gyermekekről és árvákól beszélek, akiknek nincs elég pénzük az útra. Nem hiszem, hogy Európa számára jó azoknak a tömege, akik a Korán tanításai szerint élnek. 79 vers szól arról, hogy a hitetleneket meg kell ölni” – fogalmazott Hatune.

A nővér arra szólította fel az európai vezetőket, hogy óvatosak legyenek a bevándorlók hitével kapcsolatban.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ész és Hit - Czakó GáborÉsz és Hit
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Magyar ősmesék - Bíró LajosMagyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Auschwitz parancsnoka voltam - Martin BroszatAuschwitz parancsnoka voltam
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat