HunHír.info

2017. Magvető hava 21. nap, Bise napja.

A „semmiből” vett luxusingatlanokat a két „nő” - UGYE, A HÁTRÁNYOS HELYZET

2016. október 07. 12:33
Hunhír.info

Prostitúcióból származó illegális jövedelem tisztára mosása miatt indult eljárás két nő ellen, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a két nőt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénzmosás bűntettével gyanúsítja.

Több francia városban futtattak

Márciusban egy francia–magyar nyomozócsoport – egyéves munkáját követően – tizenkét férfit vett őrizetbe, valamint több száz millió forint értékben készpénzt és vagyontárgyakat foglalt le. A gyanú szerint egy szegedi "család" és ahhoz kapcsolódó emberek alkotta bűnszervezet tagjai Csongrád megyében beszervezett prostituáltakat futtattak Franciaország több városában, így Bordeaux-ban, Nizzában és Strasbourgban. A bűnszervezet irányításával gyanúsított férfinak sikerült megszöknie.

Luxusingatlanokat vettek a semmiből

A gyanú szerint a két nő – akik a bűnszervezet szökésben levő vezetőjének hozzátartozói –, két nagy értékű szegedi ingatlan megvásárlásában vettek részt 2014-ben és 2015-ben, miközben semmilyen legális jövedelemmel nem rendelkeztek. A gyanú szerint az ingatlanok megszerzéséhez szükséges forrást a bűnszervezet biztosította.

Májusban és júniusban – szintén a bűnszervezettel kapcsolatban álló – testvérpár, illetve egy férfi ellen is indult eljárás hasonló bűncselekmények miatt.

A csoportvezető ügyész közölte, a határokon átnyúló bűncselekmények elleni fellépést összehangoló uniós szervezet, az Eurojust koordinálása mellett a bűnszervezet tevékenységének felderítésére közös francia–magyar nyomozócsoport jött létre. Kezdeményezték, hogy egy évvel hosszabbítsák meg a francia vizsgálóbírókat, ügyészeket és nyomozókat, valamint magyar ügyészeket és nyomozókat összefogó csoport működését, mert a bűnszervezet működésével kapcsolatban további bűncselekmények gyanúja merült föl.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Auschwitz parancsnoka voltam - Martin BroszatAuschwitz parancsnoka voltam
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Magyar nagyasszonyok
Magyar nagyasszonyok
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Illuminátusok és az új világrend - Összeesküvés elméletek sorozatAz Illuminátusok és az új világrend
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat