HunHír.info

2017. Szelek hava 28. nap, Bulcsú napja.

A többség támogatja az alaptörvény módosítását, akkor pedig módosítani kell, mert ez a demokrácia

2016. október 05. 11:41
Hunhír.info

alkotmanymod250.jpgA magyarok többsége elvárja az Európai Uniótól, hogy a referendum után figyelembe vegye a választók ott megfogalmazott akaratát – derült ki a Századvég felméréséből. Az Alkotmány módosításának tervét 68 százalék támogatja. 54 százalék elégedett a népszavazás eredményével.

Magyar Menedék - Soros

Október másodikán lezárult a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban kiírt referendum. A „nemek" 98 százalékkal győztek, de a részvétel nem érte el a szükséges 50 százalékos érvényességi küszöböt.

A népszavazás után a Századvég úgynevezett „post election” felmérést készített a felnőtt lakosság körében október 3-4 között. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a részvétel alakulását meghatározó mértékben befolyásolhatta a baloldali pártok és közszereplők által meghirdetett „bojkott” (azaz a távolmaradásra, vagy érvénytelen voksolásra buzdítás). A bojkott gondolata szinte kizárólag a magukat baloldalinak vallók, baloldali pártokra szavazók, azaz a kormánykritikus választók körében szerzett népszerűséget.


A bojkottot, mint szavazói magatartást, a megkérdezettek többsége elutasítja (79 százalék), a teljes népesség körében 14 százaléka támogatja. A baloldali választók körében azonban támogatottsága közel kétharmados (64 százalék), a középen állók körében mindössze 10 százalék, jobboldalon pedig szinte senki sem fogadja el (2 százalék). Az MSZP szavazóinak 60 százaléka, a DK 90 százaléka, az Együtt választóinak 58 százaléka ért egyet a bojkott célkitűzésével.

A népszavazáson leadott voksok 6 százaléka érvénytelen volt, 94 százaléka érvényes. A közvélemény-kutatás szerint elsősorban magukat baloldalinak valló szavazók adtak le érvénytelen szavazatot.

A választáson megjelent baloldaliak 10 százaléka igennel szavazott, 25 százaléka érvénytelenül, a fennmaradó 60 százaléka pedig nemmel.

A magukat jobboldalinak vallók körében szinte kizárólagos volt a nemmel szavazók aránya, ami nem meglepő. Ugyanez mondható el a középen álló (magukat se bal-, se jobboldaliként nem azonosító) választókról. E csoport 77 százaléka voksolt nemmel.

Az eredményekből jól látható, hogy a népszavazási kampány nemcsak jobboldali, de baloldali és középen álló választókat is a „nemek" mellé állított. A teljes lakosság körében (azokat is beleértve, akik nem vettek részt) a többség elégedett a népszavazás eredményével (54 százaléka), 29 százakéka elégedetlen, 15 százalék megosztott (is-is).

ORIGO

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ön-Tér-Kép I-II - Jelenczki IstvánÖn-Tér-Kép I-II
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A sör füveskönyve
A sör füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Illuminátusok és az új világrend - Összeesküvés elméletek sorozatAz Illuminátusok és az új világrend
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat