HunHír.info

2017. Magvető hava 21. nap, Bise napja.

A nem szavazatok elsöprő győzelme, de 50 százalék alatti részvételi arány várható

2016. október 02. 20:01
Hunhír.info

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

Az előzetes adatok a nemek elsöprő arányáról szólnak. A kvótareferendumon, a voksolás napján készített, a belföldi lakosságra reprezentatív közvélemény-kutatása alapján 3,2 millió "nem" szavazatra számít a Nézőpont Intézet. Az intézet az MTI-hez vasárnap, az urnazárás előtt fél órával eljuttatott közleményében azt valószínűsítette, hogy a népszavazáson 42 százalékos lesz az érvényes szavazatok aránya, azon belül pedig a “nem” voksok 95 százalékot tesznek majd ki.

A felmérés készítői szerint “igennel” mindössze az érvényesen voksolók 5 százaléka szavaz, hozzávetőlegesen 168 ezer ember. A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása ezer felnőtt megkérdezésével készült, és a belföldi lakosság körében a nem, a kor, a régió, a településtípus és az iskolai végzettség szempontjából is reprezentatívnak tekinthető, maximális mintavételi hibája pedig 3,2 százalék.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD - Kassai Lajos, Kaszás GézaA Lovasíjász DIGIPACK - DVD és CD
DVD - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat