HunHír.info

2017. Áldás hava 28. nap, Délceg napja.

Az elmebeteg holland ombudsman szerint meg kell változtatni Fekete Péter „diszkriminatív” figuráját

2016. szeptember 30. 15:02
Hunhír.info

Meg kell változtatni a holland Mikulás hagyományos segédje, Fekete Péter feketére festett arcú figuráját, mert az diszkriminatív és félelmet keltő - idézte a holland NU.nl hírportál Margriet Kalverboer, a gyermekjogokért felelős holland ombudsman kijelentését pénteken.

Margriet Kalverboer szerint Fekete Péter (hollandul Zwarte Piet) figurája hozzájárulhat a megfélemlítéshez, a társadalmi kirekesztéshez és a megkülönböztetéshez, amely ellentétes az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményével.

Holland gyerekek között végzett széleskörű kutatások azt bizonyítják, hogy a karácsonyi ünnepkör idején a hátrányos megkülönböztetés súlyosbodását tapasztalják a fiatalok. A legkülönbözőbb hátterű gyerekek egyhangúan azon a véleményen voltak, hogy meg kell változtatni a bántó figurát, amennyiben az sértő mások számára, különös tekintettel arra, hogy az ajándékozással járó ünnep célja a másoknak való örömszerzés - mondta az ombusman.

A holland Mikulás (Sinterklaas) minden november harmadik vasárnapján gőzhajón, rengeteg ajándék és számos segítő kíséretében érkezik. Segédeinek bőre koromfekete, ajkuk pirosra pingált, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, göndör hajukba madártollat tűznek és vidám jelmezeket öltenek magukra.

A hollandiai libererálisok szerint Fekete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, ezért sértőnek, a hétköznapi rasszizmus szimbólumának tartják ezeket a figurákat és már évek óta követelik a hagyomány megváltoztatását. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.

Korábbi jelentések szerint viszont Hollandia lakosságának többsége úgy gondolja, hogy Fekete Péter pozitív figura, akinek külseje semmilyen rasszista jelentést nem hordoz.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának antirasszista bizottsága 2013-ban vizsgálatot indított az ügyben. A bizottság vezetője, a jamaicai Verene Shepherd akkor "a rabszolgasághoz való visszatérésnek" nevezte a Fekete Péter-hagyományt.

Az "ENSZ-beavatkozás" nyomán tiltakozási hullám söpört végig az országon, egymást követték a demonstrációk, a gyalázkodások, a fenyegetések. Kétmillióan kérték petícióban a tradíció megőrzését.

Megfigyelők szerint elkerülhetetlennek tűnik a hagyományos Mikulás-ünnep módosítása. Elképzelhető például, hogy a jövőben különböző színűre, például zöldre, pirosra, kékre vagy sárgára pingálják az Amszterdamot ellepő Fekete Péterek százait.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Matyó motívumok kifestőkönyve - Horváth ÁgnesMatyó motívumok kifestőkönyve
Könyv - Bolti ár: 1 490 Ft
Internetes ár: 1 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Visszatért - Trianon és a revízió - Zetényi Csukás FerencVisszatért - Trianon és a revízió
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat