HunHír.info

2017. Áldás hava 25. nap, Olgya napja.

Ez egyre durvább...

2016. szeptember 29. 15:46
Hunhír.info

Érdekes és tanulságos beszélgetésen estem túl egy kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló vállalkozóval. Titkos találkozót kért, mondván, erősen bizalmas információkat szeretne velem megosztani. A találkozó elején megkért, tegyem le a telefonom, vegyem ki belőle az akkut, nehogy valamilyen nyoma maradjon a beszélgetésünknek.

Magyar Menedék - Migránsokk

De a java csak ezután következett. Elmondta, hogy "meglátása szerint" több volt MSZP-s, SZDSZ-es, LMP-s politikushoz hasonlóan én is járhatnék nagyon jól. A Fidesznek minden lehetősége adott arra, hogy még az unokáim is gazdagságban éljenek. Ezért "mindössze" annyit kell tennem, hogy kiszállok a politikából és búcsúzóul "keményem betámadom" a Jobbikot és személyesen Vona Gábort. Biztos benne, hogy ezt a Fidesz nagyon bőkezűen meg fogja nekem hálálni.

Ugyanakkor vegyem fontolóra azt is, hogy ha nem ezt az utat választom, akkor ne lepődjek meg túlzottan, ha a Tállai András fideszes képviselő által vezetett NAV a volt cégeimmel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményez ellenem és rövidesen majd a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatószobájában találom magam. És azon se lepődjek meg, ha egy ismert nagyvállalkozóval (nem Simicska Lajos) folytatott beszélgetésemről készült felvétel is kikerül majd rólam, ami szintén segít a kinyírásomban. Azt mondta, ő úgy véli, ebből a két lehetőségből választhatok.

Kérte, hogy gondoljam át a dolgot, mert ha nem az első megoldást választom, akkor szerinte már a jövő héten indul a gőzhenger és kinyírnak.

Nem tudom, hová fog még Orbán Viktor rendszere aljasulni, de ha ez igaz, ezek még nagyobb gazemberek, mint amit feltételeztem róluk. Egy biztos: én a Magyar Gárdában és a Jobbikban is hűségesen, a legjobb tudásom szerint szolgáltam a magyarságot és ezután is így fogok tenni. Sem a volt vállalkozásom ügyeivel, sem más magánbeszélgetésekkel kapcsolatban nincs semmiféle takargatnivalóm. Az pedig, hogy a balliberális oldalt és az LMP-seket kilóra meg tudták venni, ne tévessze meg Orbán Viktort sem, mert nincs az a pénz és nincs az a fenyegetés, amiért én elállnék attól, hogy ezt az országot szétlopó fideszes bandát le akarjam váltani.

Volner János - facedook

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyelvédesanyánk - Czakó GáborNyelvédesanyánk
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trianon és a Harmadik Világháború - Badiny Jós FerencTrianon és a Harmadik Világháború
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Magyarország álomtörténete 1929-1941 - Rácz AndrásMagyarország álomtörténete 1929-1941
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2017 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat