HunHír.info

2018. Ígéret hava 27. nap, Ede napja.

Iszonyúan szét kell ütni az európai nőre támadó selejtet

2016. január 08. 20:20
Hunhír.info

Egy héttel a szilveszteréjszakai támadások után a kölni rendőrség őrizetbe vett két nigger férfit, akik a gyanú szerint összefüggésbe hozhatók a nők ellen tömegesen elkövetett bűncselekményekkel – értesült pénteken a FOCUS-Online. A két férfit éjfél után igazoltatták a rendőrök a főpályaudvar mögötti téren, és kiderült, hogy telefonjaikon videófelvételek vannak a szilveszteri eseményekről.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

A gyanúsítottak zsebeiben ugyanakkor cetliket találtak, amelyeken olyan arab szavak, mondatok, illetve azok német fordítása szerepelt, mint például „megöllek”, „nagy melleket akarok dugni”. A rendőrség hivatalosan nem kommentálta az értesülést, de a FOCUS szerint a nyomozók ebből arra következtetnek, hogy a támadások – amelyekben mintegy 180 ember vett részt – szervezettek voltak.

Tobias Plate a német belügyminisztérium szóvivője pénteken azt közölte: eddig harmincegy olyan embert, köztük tizennyolc menedékkérőt azonosított a német szövetségi rendőrség, akiknek a gyanú szerint közük lehetett a támadásokhoz. A gyanúsítottak közül kilencen algériaiak, nyolcan marokkóiak, öten irániak és négyen szíriaiak voltak. Ezen felül két német, egy iraki, egy szerb és egy amerikai állampolgárt gyanúsítanak a szilveszteri bűncselekmények elkövetésével. A rendőrség által feltárt bűntények többsége lopás és testi sértés, szexuális zaklatással három áll összefüggésben.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat