HunHír.info

2018. Álom hava 12. nap, Víritó napja.

EU: Magyarország frontállammá válhat

2015. augusztus 25. 16:43
Hunhír.info

Gyorsított eljárásban, a lehető legrövidebb idő alatt dönt az Európai Bizottság arról a magyar kérésről, hogy Brüsszel nyújtson rendkívüli segítséget Magyarországnak a migrációs válság kezeléséhez – közölte kedden a testület illetékes szóvivője.

Natasha Bertaud elmondta, hogy Magyarország a 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakban előreláthatólag több mint 85 millió eurót kaphat erre a célra, a 8 millió eurós sürgősségi segítséget viszont ezen a kereten felül kell érteni.

"Magyarország könnyedén frontállammá válhat" – vélekedett Bertaud, kitérve arra, hogy Brüsszel egyelőre csak pénzügyi segítséget nyújt ezen a téren Magyarországnak, és a magyar hatóságok egyelőre nem is kértek más segítséget, így úgynevezett "hot spot" felállítását sem. Ezek létrehozásáról az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása döntött. A létesítményekben uniós szakemberek dolgoznak, céljuk pedig annak gyors megállapítása, hogy az érkező emberek közül ki jogosult arra, hogy menekültstátust kaphasson, és ki nem.

Ilyen hot spotokat a két frontországnak nevezett tagállamban állítanak fel az uniós hatóságok, Olaszországban és Görögországban. A magyar álláspont szerint Magyarország azért nem számít frontországnak, mert azok akik dél felől átlépik a határt, minden valószínűség szerint nem Magyarországon lépnek először az unió területére. Natasha Bertaud arra is kitért, hogy Brüsszel kész segíteni, a hot spotok felállítása pedig viszonylag rövid idő alatt kivitelezhető; Olaszországban már működik, és hamarosan Görögországban is dolgozni kezd egy ilyen uniós létesítmény.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat