HunHír.info

2018. Földanya hava 23. nap, Pöszke napja.

Obama szerint nem volt örmény holokauszt

2015. április 22. 07:29
Hunhír.info

A washingtoni Fehér Ház az örmények törökországi lemészárlásának 100. évfordulójával kapcsolatban ismét elkerülte a népirtás szó használatát, annak ellenére, hogy Barack Obama elnök a 2008-as választási kampányban ígéretet tett erre, sőt akkor még annak is nevezte a mészárlást

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A Fehér Ház továbbra is kerüli a holokauszt szó használatát az örmények lemészárlására. Az amerikai elnöki hivatal közleményt adott ki az évforduló alkalmából, amelyben felszólítottak az első világháború alatt történt mészárlás teljes és igazságos kivizsgálására, és emlékeztettek arra, hogy a "rettenet időszakában", 1915-ben 1,5 millió ember vesztette életét, de nem használták a népirtás szót.

Obama a 2008-as kampány során, elnökjelöltként még népirtásnak nevezte a történteket, és - feltehetően az amerikai örmények szavazatainak megszerzése érdekében - ígéretet tett arra, hogy elnökként is el fogja ismerni azt. Elnökként azonban mindeddig kerülte a szó használatát, elemzők szerint nem utolsó sorban azért, mert tekintettel kívánt lenni az amerikai-török szövetségesi viszonyra. Törökország nem ismeri el népirtásként az első világháború alatt lezajlott mészárlást.

Denis McDonough fehér házi kabinetfőnök és Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó találkozott az Egyesült Államokban élő örmény közösség képviselőivel. Aram Hamparian, az amerikai örmény közösség egyik képviselője - aki részt vett a keddi találkozón - úgy nyilatkozott, a Fehér Ház illetékesei egyértelművé tették, hogy Obama továbbra sem kívánja ezt a kifejezést használni. Bejelentették Washingtonban azt is, hogy az Egyesült Államokat Jack Lew pénzügyminiszter képviseli a mészárlással kapcsolatos örményországi megemlékezésen, pénteken.

Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó kedden a Washingtonban tartózkodó Mevlut Cavusoglu török külügyminiszterrel találkozott, és arra bátorította, hogy Ankara tegyen további lépéseket a török-örmény viszony javítására, Törökországban pedig indítsanak nyilvános párbeszédet a történtekről.

Egyes történészek 1,5 millióra teszik az oszmán törökök által az első világháború alatt és után meggyilkolt örmények számát, és sok kutató a 20. század első holokausztjának tartja az akkori eseményeket. Ferenc pápa a múlt héten szintén népirtásának nevezte a mészárlást, és az Európai Parlament is ezt a szót használta egy friss határozatában. Hétfőn a német parlamentben is megegyezés született arról, hogy a pénteken elfogadandó határozatban helyet kap ez a kifejezés.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat