HunHír.info

2018. Földanya hava 19. nap, Ovola napja.

Minden szépre jóra tanította a cigány apuka a fogákony kisfiút

2015. április 18. 20:43
Hunhír.info

A szolnoki nyomozók több kerékpár eltulajdonításával és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították meg azt a helyi férfit, aki az elmúlt hónapokban a településen rendszeresen lopott el bicikliket.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói április 17-én az esti órákban, Szolnok belvárosában egy gyanúsan viselkedő párosra figyeltek fel, akiket követni kezdtek. A rendőrök egy órán át tartó figyelésének 19 óra 15 perckor lett meg az eredménye. Az idősebb férfi ekkor a Szolnok, Szapáry úton a kerékpártárolóba lezárt egyik kerékpárhoz lépett, társának hátizsákjából egy kézi erővágó fogót vett elő és a lakatot kezdte levágni. A nyomozók ekkor igazolták magukat, a tetten ért V. János szolnoki lakost és gyermekkorú társát elfogták és előállították a kapitányságra.

A rendőrök megállapították, hogy a 34 éves férfi társa a 12 éves fia volt, akivel együtt korábban január 30-án, március 6-án és március 28-án az esti órákban, Szolnok városában azonos módszerrel, további három darab lezárt kerékpárt is elloptak.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat