HunHír.info

2018. Földanya hava 25. nap, Szübál napja.

Vajon mit szólnak ehhez az izraeli ultrák? Négy szülője van a zsidó „féltestvér ikreknek"

2015. április 14. 19:33
Hunhír.info

Négy szülője van a hét végén született izraeli "féltestvér ikreknek" - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet. Egy homokos pár mindkét tagjának spermájával külön-külön megtermékenyítették egy donor petesejtjeit, majd egy béranya hordta ki az ily módon megfogant ikreket, két apuka biológiai féltestvér-kisfiait.

"Nem ismerek még egy ilyen esetet. Tervezett ikrekről van szó, akiknek apja a pár két tagja. Biológiai anyjuk közös, de egy másik nő hozta őket a világra, és így négy szülőjük van" - hangsúlyozta orvosuk, Ilia Bar.

Az Izraelben élő, harmincas éveikben járó buzik külön-külön lombikban fejlődő embriói közül megfoganásuk ötödik napján - a méhen kívül lehetséges fejlődés legvégső időszakában - csak a legegészségesebbnek tűnőt választották ki, és ültették a jövendő anya méhébe.

Az orvosok semmiképpen sem akartak kettőnél több embriót beültetni, mert tartottak egy többszörös ikerterhesség kockázataitól, és ezért biztosra mentek. Mindkét apától csak egy fejlődésnek indult magzatot választottak, és szerencsére az önként vállalkozó nő sikeresen kihordta mindkét embriót, életet adva a féltestvér ikreknek.

A Ynet cikkéből kiderült, hogy nemcsak fogantatásuk, neveltetésük is különleges lesz, mert a terhességet donor petesejtből vállaló hölgy és a homárok együtt fogják felnevelni a kisfiúkat.

Hunhír.info - inforádió

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket? - Melanie Joy Ph. D.Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket?
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 500 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat