HunHír.info

2018. Földanya hava 25. nap, Szübál napja.

Minősített emberöléssel akarják megvádolni a gazdát, akinek megitták fagyállós borát a cigány betörők

2015. április 09. 18:38
Hunhír.info

justicia250.jpgMegkezdődött csütörtökön nnak a vácszentlászlói magyar gazdának a pere, aki a vád szerint 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel azonban egy tolvaj, az ingatlanára behatoló cigány bűnöző halálát okozta. Nem, nem a mocskos bűnözőket marasztalják el, a tulajdonát védő magyar gardát hurcolják meg. Ha nem betörő bűnöző a cigány, ma is életben van. De sajnos bűnöző volt szegényke.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A Budapest Környéki Törvényszék szóvivője közölte: a vád szerint 2013 októberének első felében ismeretlenek különböző tárgyakat loptak el az akkor 37 éves vácszentlászlói férfi udvaráról. Mint utóbb kiderült, a későbbi sértett is többször betört a kertbe, hogy a pincéből meggybort vigyen el. A "vádlott" észrevette, hogy dézsmálják a borát, ezért elhatározta: megleckézteti a tolvajt. 2013. október 24-én a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött. A tolvaj cigány október 25-én ismét lopott a borból, és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe lefolyású etilén-glikol-mérgezést szenvedtek. A cigány bűnöző viszont - akiről kiderült, hogy a meggybor után még dizájnerdrogot is fogyasztott - súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben elhunyt.

A per első napján a vádirat ismertetése után meghallgatták a "vádlottat", aki elismerte a felelősségét, de azt mondta, hogy tehetetlenségében sodródott bele az egészbe, nem gondolta, hogy a fagyállóval kevert bor akár halált is okozhat - ismertette Koszta János. Hozzátette: a bíróság szerint azonban elég az interneten rákeresni a fagyálló hatásaira ahhoz, hogy bárki tisztában legyen a legsúlyosabb következményekkel is. Emiatt a vádlott cselekménye a vádiratban szereplő, életveszélyt okozó testi sértés helyett akár halált okozó testi sértés vagy minősített emberölés is lehet. Míg az előbbi két bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, addig a minősített emberölés felső büntetési tétele életfogytiglan - mondta Koszta János.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat