HunHír.info

2018. Földanya hava 23. nap, Pöszke napja.

A degenerált kurcsányistáknak lesz köszönhető a lobogóval letakart koporsó

2015. április 03. 21:57
Kincses Albin - Hunhír.info

GYF-petos.jpgSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Európa terrorfenyegetettsége is növekszik, és a kenyai vérengzés is azt erősíti, hogy az Iszlám Állam elleni harcot erősíteni és fokozni kell, amiben Magyarországnak is kötelessége részt venni. Szijjártó hálaimát rebegett a radikálatlantista Gyurcsány-hordához, hogy segítségükkel mehetnek a magyar katonák idegen érdekekért meghalni.

A miniszter továbbra is azt szeretné, ha a parlament még áprilisban döntene a magyar szerepvállalásról. Ehhez kétharmados többség kell a törvényhozásban.

– A jövő héten már újabb információkkal fogunk rendelkezni, és a parlamenti pártok tájékoztatását is meg fogjuk ejteni annak érdekében, hogy az eredeti menetrendet tartani tudjuk és a parlament áprilisban dönteni tudjon az esetleges katonai szerepvállalásról. És engedjék meg, és jól fogják hallani amit mondok, hogy megköszönjük a Demokratikus Koalíciónak, hogy bejelentették a kormány szándékának támogatását, és támogatásukat adják, hogy Iszlám Állam elleni harcban magyar katonák is részt vegyenek – mondta Szijjártó Péter.

Változatlan az álláspontunk éppen úgy mint az amerikai zsidó és nemzsidó szabadgondolkodóké. Ha az USA Izrael, és a cionisták arab szolgamonarchiái nem hozzák létre a terrorkalifátust, nem lenne miért harcolni. De csak had haljon meg a magyar baka, mert a két vezető terrorista állam hamis zászlós játékot játszik megint.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Mohácsi csata (1526) másképpen - Botlik Richárd - Illik PéterA Mohácsi csata (1526) másképpen
Könyv - Bolti ár: 4 200 Ft
Internetes ár: 3 570 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A holnap ma kezdődik - Csath MagdolnaA holnap ma kezdődik
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
50% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat